Kit && Theo ;; boy you're in trouble again

Tárgy: Kit && Theo ;; boy you're in trouble again Hétf. Okt. 21, 2013 8:58 am

Doing the dean makes you a trespasser

Ismered azt, amikor boldogan, mindenféle gondterhelt érzés nélkül a hasadban ébredsz fel, aztán kiegyensúlyozottan csinálsz reggelit magadnak és a kislányodnak, megeteted a macskát, végül úgy indulsz munkába, hogy a mai is egy eredményes, pozitív nap lesz? Na, hát én sem. Nálunk egy nap általában úgy kezdődik, hogy én fél órával az ébresztőórám csörgése után végre kikaparom magam az ágyból, ha szerencsés vagyok bejutok a zuhany alá, ha nem, akkor Ellie döge agyon karmolássza a bokám, miközben valami ehetőt próbálok a táljába varázsolni – már ha eszembe jut, de általában igen, pont akkor, mikor hatalmasan nyávog, mert ráléptem – aztán elnézem, hogy az energiabomba lányom jót nevessen rajtam, miközben én narancslevet öntök a müzlijére. Aztán – miután sikeresen NEM ütöttem el azt a nénit, bármit is mondjon – elviszem a gyereket az iskolába, csak, hogy mehessek én is a megszokott unalmas kis irodámba.
Ahol aztán az életem minden, csak nem unalmas. Próbálok magamba dönteni egy bögre kávét, feketén, mert máshogy nem is igazi, de rájövök, hogy csak még inkább búgócsiga üzemmódba fog tőle kapcsolni a fejem és inkább lemondok róla, kiöntöm a lefolyóba. Az hiányzik még nekem, hogy egyszer túlforrjon az agyvizem, azt hiszem, elég csúnya rumlit hagynék magam után.
Délután kettő lehet és én még mindig nem ebédeltem. Nem mintha a napi háromszori étkezés jelentene nekem bármit is. Eszek reggelit, meg ebécsorát. Nem tudom mi az, de még akkor találtam ki ezt a szót, mikor fősulira jártam. Bár akkor regebécsora volt. Azóta van időm reggelizni. Szóval igen, azt hiszem jobb példa nem is kell arra, hogy a fogaskerekeim a megengedett sebesség duplájával pörögnek, ráadásul lassan rozsdásodni is kezdenek. Mert a francba is, harminchárom leszek! Nekem már régen nyugdíjban kellene lennem, az unokáimra (nem, azokra nem, ha Ellie-nek 40 éves kora előtt gyerekei lesznek, kinyírom az apát) vigyázni.
Tessék, a stressz és a fáradtság már agresszívvé is tett. Lehet járnom kellene valami tanfolyamra. Nem vicces? Pszichológiát tanítok és minden bizonnyal nekem lenne szükségem valami komoly beavatkozásra. Vagy kezelésre. Vagy akármire. Ha új agyat kaphatnék, az lenne a legjobb.
Rájövök, hogy már legalább öt perce ülök a fejemet támasztva egyre nagyobb marhaságokon gondolkodva, ahelyett, hogy megírnám végre azt a pályázati jelentkezést. Ugyanis nekünk annyira szükségünk van a laboratóriumok korszerűsítésére. Nem is tudom, másfél, két éve cseréltünk le mindent? Persze ezt egy kémia szakos biztos jobban tudja. A szűkös keretet szórni mindenféleképpen. Az „elmélkedésemből” két koppintás hoz vissza. Vagy az irodának van borzalmas akusztikája, vagy az ajtóval van valami, de visszhangzik a kis zaj. Meg fog fájdulni a fejem, már most érzem. Valószínűleg ideje lenne egy kis szünetet tartanom.
Behívom, bárki is legyen a túloldalon. Williams professzor az, és elnézve a lángrózsákat a fején biztosra veszem, hogy valaki már megint felmérgelte. Csak remélni merem, hogy ne az legyen, akire gondolok.
De az. Most már hivatalos. Nem léteznek istenek.
Végighallgatom, hogy ’Christopher’ a ’Dale fiú’ – bezzeg az én keresztnevem nem tanulta még meg – éppen mit csinált. Valami vizsgája lett volna. Mit tudom én, igazából még fél füllel sem hallgatom, mit mond, hanem lelkiekben felkészítem magam arra, hogy már megint Kit fog bevonulni az irodámba és nekem megint bámulnom kell azt az igazságtalanul helyesre szabott, de idegesítő képét. Azon gondolkozom, hogy ordítsam le a haját, hogy aztán valamit odavessen félvállról és rájöjjek, hogy csak az energiámat pocsékoltam, vagy egyszerűen csak hagyjam, had csináljon, amit akar. Mert valójában mindig is úgy van, ahogy ő akarja. Figyelembe véve pedig, hogy egy 19 éves drogfüggő milliárdos csemetéről beszélünk… ez elég bosszantó.
Megmondom a tanárnak, hogy küldje be a fiút és akaratlanul is a nyakkendőmet kezdem el igazgatni. Már-már botrányosan gyakran fordul meg itt, csodálom, hogy még nem kezdtek el pletykálni rólunk. Ja, hogy ez azért van, mert az összes rólam keringő pletykát Kit terjeszti? Hát persze…
Belesüppedek a székembe és próbálok szigorúan kinézni. Már amennyire ez lehetséges, azok után, hogy hagytad egy diáknak, hogy megdugjon és utána hülyét csináljon belőled. Szánalmas vagyok…

- Christopher, beszélnünk kell! - Szólal meg anyám már vagy harmadjára az ajtóm előtt. Nem akarok vele beszélni, csak azt a csík kokaint akarom felszívni, utána pedig repülni egész nappal és éjszaka. A kokaint az asztalfiókomba teszem, és inkább néhány bogyó után nyúlok, majd csúsztatom be őket a zsebembe. Bedobálok egy füzetet és pár tollat meg ceruzát a táskámba, majd azt a hátamra dobva indulok ki a szobából, de nem jutok el az ajtó túloldalára, mivel anyám elállja az utamat, arrébb lökni meg mégsem lökhetem, ahhoz pedig már nagy vagyok, hogy átbújjak a karjai alatt... vagy mégsem?
- Nem lehet, rohannom kell, tudod suli… -villantom rá legártatlanabb mosolyomat, majd bújok át a karja alatt és rohanok is le a lépcsőn. Valamit utánam kiabál, de nem tudom, hogy mit, nem akarom meghallani, nem figyelek rá, csak futok, hogy minél előbb kiérhessek a házból, és a számba dughassak egy szál cigit. Sima cigi, mindenféle extra adalékanyag nélkül. Fogalmam sincs, hogy mit akarhatott, de nem is érdekel, tekintve, hogy valami komolyról lehetett szó, mivel a teljes keresztnevemen szólított, és nem angyalomnak vagy bogaramnak. Utálom ha becézni akar. Hívjon Kitnek, mint mindenki más, és hagyja el ezeket az idegesítő neveket, de nem fogja, tudom, hisz már megkérdem rá, de még mindig van amikor prücsöknek hív.
Gyalog teszem meg az utat a suliig, egyrészről azért, mert baromi közel van, másrészről pedig, mert az ősök elvették a slusszkulcsaimat. Még a tartalékot is, pedig igazán nem érdemeltem meg! Csak... szokás szerint szétcsaptuk a házat a haverokkal, nem értem miért kell ezt a hisztit csinálniuk az ősöknek. Ha akkor jöttek volna haza amikorra ígérték, és nem állítanak be előbb akkor rendesen ki lett volna pucolva a ház, mivel volt annyi eszem, hogy másnapra hívtam egy takarító csapatot.
A suliba beérve, -mert hogy tényleg ide jöttem, és út közben nem tetszett meg egyik park vagy játszótér sem ahol letelepedhetnék a padra, és csak úgy élvezhetném, hogy vagyok - a folyosók teljesen kihaltak, a büfés néni magányosan álldogál a pultban, a frissen főzött kávéját szürcsölgetve.
- Szép jó reggelt, szeretnék egy... öhm... csokis fánkot, meg egy nyalókát. Meg... mondjuk forró csokit. - Mondom a drága hölgynek, aki kissé ferde szemekkel néz rám, tekintve, hogy már fél kettő környékén járhat az idő, én pedig még csak most botorkáltam be ide, és kértem a reggelimet. Végül minden szó nélkül kiszolgál, utána pedig megyek és megkeresem a termet ahol órám lenne.
Bő fél órás késéssel esek be a terembe, a tanár feje pedig rögtön vörös színben kezd el pompázni. Pedig nem is csináltam semmit sem... örülnie kéne, hogy egyáltalán bejöttem az órájára... a többieket elnézve zh-t írni. Remek. Miért nem maradtam otthon, és aludtam tovább?
- Christpoher Dale! Tanáriasztalhoz most! Elővesz egy tollat és mint a kisangyal írja a dolgozatot a maradék egy órában. - Tudja a nevem a tanár, ez... megtisztelő? Fogalmam sincs, de ez a tudás fordítva nincs meg, értsd: fogalmam sincs, hogy hívják a proffot.
Az asztalhoz sétálok, és kipakolom a reggelimet az asztalra, és ahelyett, hogy a dolgozatnak látnék neki elkezdek enni. Majd előveszek egy szál cigit és rá is gyújtok.
- A DÉKÁNHOZ MOST! - Üvölti el magát a prof, én pedig elvigyorodom. Oh, a drága dékán úr... már úgy sem láttam már őt vagy két napja. Jah... mert eleve nem is voltam suliban. Fölállok,majd követem a tanárt Teddy irodájáig, ahova Ő bemegy, én meg az ajtó melletti falnak dőlök, és várom, hogy a prof elmondjon minden rossznak, majd kijöjjön, és beküldjön, ami hamarosan meg is történik. Bemegyek, becsukom magam mögött az ajtót, majd leteszem magam az egyik székbe.
- szia... igazán ki kellene már cserélni ezeket a székeket, mondjuk egy kényelmes kanapéra, nem gondolod? Helyezkedek el kényelmesen a széken úgy, hogy a mellettem lévőt elfordítom, és fölteszem rá bakancsba burkolt lábaimat.

gyenge lett... a következő jobb lesz, majd belejövök...

Doing the dean makes you a trespasser

Zsong a fejem. Azt hiszem nem ártana egy fél doboz Aszpirin, vagy egy kávé, vagy egy szál cigi. De talán a leginkább egy jó üveg whisky és önsajnáló este otthon, egyedül segítene. Mivel ebben a pillanatban a laptopom fölé görnyedve próbálom nem beleírni hivatalos szövegekbe a ’bazdmeg’ kifejezést, így egyikre sincsen lehetőségem. Pedig egy kávét igazán értékelnék most legalább. De nem.
A fejem nagyot koppan az asztallapon. Hol van már az az energia, amivel felébredtem? Szépen lassan, ahogy az óra mutatója haladt, az összes életkedv elszállt belőlem. Más sem jár a fejemben, csak, hogy mennyi mindent kell még megtennem, hová várnak még és hány ember felé kell kényszermosolyt ajánljak, mert az én szakmámban nem tehetem meg, hogy csalódást okozok az embereknek.
Szóval abban a pillanatban, amikor meghallom Kit nevét, ökölbe szorul a kezem. Ő az, akire most a legkevésbé sem vagyok kíváncsi. Miért nem lehet egy napot, 24 rövidke kis órát nyugton maradnia? Vagy bánja a fene mit csinál a szabadidejében, de miért kell minden nap – már, amikor méltóztatik befáradni az iskolába – valamiért az irodámban kikötnie? Biztos vagyok benne, hogy ő sem élvezni, szóval igazán leállhatna a bosszantásommal.
De álmodik a nyomor alapon, amikor bedugja az orrát az ajtón már ott ül az arcán a kifejezés, hogy mi a francot keres ő itt. Nem csak az irodámban, de egyáltalán az iskolában. És nincsen vele egyedül, mert ha rajtam múlna már nagyon régen nem állna tanulói jogviszonyban. Ráadásul úgy dobja le magát a székemre, mintha otthon lenne. Igaz, hogy gyakran látogat meg, de olyankor minden valaha összeszedett kevés kis modorát is kinn felejti.
„Először is, magázódunk.” Kezdem, holott tudom, hogy csak fölöslegesen tépem a számat, mert ha el is jut az agyáig mit mondok, magasról leszarja. Szánalmas dolog, amikor egy ennyivel fiatalabb srác, aki az életben semmit sem tett még le az asztalra, bánik veled úgy, mintha a kutyája lennél. Márpedig erre semmi megalapozott oka nincsen, bár azt már régen megtanultam, hogy nincs is hozzá szüksége.
„Másodszor, majd ha a szüleid megint egy horribilis összeget fizetnek azért, hogy az ostoba fiacskájuk itt maradhasson, abból talán felújítom az irodámat.” Ismerem már magamat, az esetek nagy többségében minden érzelmem az arcomra van írva. Biztos vagyok benne, hogy most is látja rajtam, hogy egyrészt semmi kedvem a jelenlétéhez, másrészt a legkisebb gondom is nagyobb annál, hogy épp mit csinált.
„Vagy, egyszerűen csak kiváglak a másodikról az ablakon. Tuti, hogy mindenkinek az lenne a legjobb.” Ha annyi kávét kaphatnék, ahányszor ez már megfordult a fejemben, minden nap feltölthetném vele a medencémet.
Sóhajtva csukom le a laptop tetejét, egy darabig most úgysem fogok nekikezdeni a leveleknek meg a pályázati anyagnak. Cserébe nézhetem a fiút, akinek bosszantóan tökéletes külső adottságai vannak, hogy egy idegesítő belsővel párosuljon. Remek.
„Oké, szóval mi a francot műveltél már megint?”

Magázódunk. Aha persze, mert én magázódni fogok vele az után az este után. Eszemben sincs, sohasem fogom őt Mr. Sorensennek szólítani, az olyan hivatalos, és... fúj, sokkal jobb név az amit én aggattam rá. Teddy. Imádom a Teddymackókat, régen legalábbis imádtam, most meg? Most már van egy felnőtt Teddym akinek az idegeire mehetek, és a folyosón nézhetem a szép kis hátsóját, amit már volt alkalmam megkapni. Az az éjszaka... Tuti, hogy nem felejtette el még, igaz tettem is róla, hogy soha se menjen ki az a fejéből. Az élete végéig emlékezni fog rá, ebben egészen biztos vagyok, és nem csak azért, mert olyan hű de kibaszottul jó vagyok az ágyban, hanem az a rengeteg pletyka... voltam olyan pofátlan, és néhányban elhintettem egy két részletet is. Gyönyörű részletet...
Kényelmesen elhelyezkedtem a széken, és tényleg baromira kéne ide egy kényelmes kanapé, mondjuk bőrből. Lehetne vörös, vagy éppen fekete...
- Akkor már inkább egy kényelmes francia ágyat vegyél, hogy elheverhessek rajta míg kiosztasz a következő dologért amit elvileg rosszul csináltam. Vagy csináltathatnál ide egy beltéri medencét, de egy jakuzzival is kibékülnék. - A gondolataim között megjelenik ahogy szépen bemászok a jakuzziba, valaki egy koktélt, vagyis valami töményet hoz, meg egy jointot, és úgy hallgathatom Teddy dallamos hangját, mikor artikulálatlanul üvölt velem valami hülyeség miatt.
- Ez is jó ötlet, de akkor egy trambulint igazán beszerezhetnél az ablak alá. Vagy nem is! Oda kell a medence! Basszus, milyen klassz fejeseket lehetne ugrani innen! - Vigyorgok szépen Teddyre, hátha ez meghatja és tényleg csináltat ide egy medencét.
Előveszem a nyalókát amit még az érkezésemkor vettem, és leteszem Teddy elé az asztalra.
- Ajándék- mosolyodom el. - Késtem, ettem zh-n, jah, és rá is gyújtottam. Otthon kimaradtak ezek, a tanárnak meg nem tetszett, hogy próbálom kielégíteni a szervezetem szükségeit. - Vállat vonok, fölkelek, és mögé sétálok, mancsaim a vállaira pakolom, és masszírozni kezdem.
- Hú, de feszült vagy. Túl sokat dolgozol, rád férne már egy kis lazítás nem gondolod? - Dorombolom halkan a fülébe közvetlen közelről.

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem Kitet, az nyilván a pofátlan lenne. Mert az a helyzet, hogy a srác a maga röpke tizenakárhány évével valodi isntennek képzeli magát. Ami viszont bosszantó. Néha olyannyira, hogy viszketni kezd tőle a tenyerem. Persze nem fogok lealacsonyodni arra a szintre, hogy megüssem. Egyaltalan nem éri meg a kockázatot, amit azzal vállalnék.
Ha viszont tényleg lehámozok mindent a képletről, és teljesen őszinte akarok lenni, azt kell mondjam a fene egye meg. mert van ebben a fiúban valami, ami úgy vonz hozzá mint a mágneshez. Ez pedig borzasztó, hiszen hivatástudatból soha eszembe sem jutna, még csak ránézni sem másképp mint diákra, de... őszintén megnehezíti a dolgom, és nem kétlem, hogy szándékosan teszi. Mi másért hallanék vissza olyan pletykákat meglehetősen intim testrészeimről, amiről nyilván rajta kivül senkinek nem szabadna tudnia.
De én is hülye voltam, hiszen meggondolhattam volna kétszer is azon az éjszakán, hogy ágyba ugrom-e egy nalám nyilvánvalóan sokkal fiatalabb sráccal. És bizisten nem tudom eldönteni, hogy jártam volna jobban. Persze minden ami kesőbb vele es a történtekkel jár, csak felesleges púp a hátamon, viszont...
Kétlem, hogy valaha el tudnám felejteni azt az éjszakát. Ezt pedig saját magamnak bevallani is arcpiríto, el sem tudom képzelni, mi törtenne ha tudomást szerezne arról hányszor nyúltam már magamhoz az emlékére... Bassszus, meg meg sem kellene fordulnia ilyesminek a fejemben!
Hallom a fantaziálgatását, és hirtelen el is felejtem mennyire izgatónak találom a fiút. Helyette azt hiszem elkezd fortyogni valami belül a koponyámban, es szinte érzem, ahogy apró gőzfelhők távoznak a fülemen keresztül mint egy B kategóriás gyerekmesében. Mert a francba is, de miért nem lehet egy kicsit racionalisabb... vagy viselkedne kicsit emberibben.
"Persze Kit, amit csak szeretnél" kezdem gúnyos mosollyal a szám sarkában. "Ha gondolod igazi budoárt csinálunk az irodámból. Mit szólsz, fessük vörösre a falakat? Tapétázzuk ki meztelen nők képeivel? Oh, talán lehetne egy rúd és egy táncos hozzá az iroda közepén!" A legnagyobb probléma az, hogy teljesen el tudom képzelni, hogy ő ezt komolyan gondolta. És valahol még csak nem is hibáztathatom érte, hiszen a szülei nevelték bele. Mást sem látok belőle, hogy a szülők kisebb vagyonokat költenek arra, hogy a fiacskájuk továbbra is neves egyetemen tanulhasson, de az nem érdekli őket, hogy vajon miért akarják kirúgni. Vagy talan a Dale családban olyan mindennapos a drogozás és az ivászat? Ennyire hedonisták lennének? Erősen kétlem.
A fejem fogom miközben végighallgatom, miért került már megint ide. Úgy felképelném, hogy mégis mit képzel magárol, közben tudom miért csinálja. Hogy az idegeimmel játszon, egyrészt persze. Másrészt, hogy figyelmet kapjon. Szomjazik valamire, amit talán soha senki nem adott meg neki, és én ugy szeretném megtudni mi is az. Mert tudom, hogy nem lenne ő sem hülye, sem vesznivaló. Ha valaki, valaha egy kicsit törődott volna vele. Bár ez még mindig nem teszi elvoselhetőbbé a társaságát néhanapján.
"Karácsonyra kapsz tőlem egy vekkert, hogy mindenre legyen időd. Vagy még jobb, én magam foglak felébreszteni!" morgok rá. És akkor olyat csinál, amire nem számítok.
Mögém lép, és a vállaimat kezdi masszírozni, én pedig nem hazudhatok de baromi jól esik. A fejem zsong, valószinűleg hetek óta feszült és görcsös vagyok, és habár fogalmam sincsen miért csinálja, jól esik. Talán - de ha bárki kérdezi letagadom - még fel is sóhajtok egy picikét megkönnyebbülésmben. Holott tudom, hogy jelenleg semmi jóra nem haladunk. De nem tehetek róla, Kit kezei a testemen, még ha az csak olyan ártatlanul a vállamat érintik is, sokkal piszkosabb emlékeket juttatnak eszembe.

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem Kitet, az nyilván a pofátlan lenne. Mert az a helyzet, hogy a srác a maga röpke tizenakárhány évével valodi isntennek képzeli magát. Ami viszont bosszantó. Néha olyannyira, hogy viszketni kezd tőle a tenyerem. Persze nem fogok lealacsonyodni arra a szintre, hogy megüssem. Egyaltalan nem éri meg a kockázatot, amit azzal vállalnék.
Ha viszont tényleg lehámozok mindent a képletről, és teljesen őszinte akarok lenni, azt kell mondjam a fene egye meg. mert van ebben a fiúban valami, ami úgy vonz hozzá mint a mágneshez. Ez pedig borzasztó, hiszen hivatástudatból soha eszembe sem jutna, még csak ránézni sem másképp mint diákra, de... őszintén megnehezíti a dolgom, és nem kétlem, hogy szándékosan teszi. Mi másért hallanék vissza olyan pletykákat meglehetősen intim testrészeimről, amiről nyilván rajta kivül senkinek nem szabadna tudnia.
De én is hülye voltam, hiszen meggondolhattam volna kétszer is azon az éjszakán, hogy ágyba ugrom-e egy nalám nyilvánvalóan sokkal fiatalabb sráccal. És bizisten nem tudom eldönteni, hogy jártam volna jobban. Persze minden ami kesőbb vele es a történtekkel jár, csak felesleges púp a hátamon, viszont...
Kétlem, hogy valaha el tudnám felejteni azt az éjszakát. Ezt pedig saját magamnak bevallani is arcpiríto, el sem tudom képzelni, mi törtenne ha tudomást szerezne arról hányszor nyúltam már magamhoz az emlékére... Bassszus, meg meg sem kellene fordulnia ilyesminek a fejemben!
Hallom a fantaziálgatását, és hirtelen el is felejtem mennyire izgatónak találom a fiút. Helyette azt hiszem elkezd fortyogni valami belül a koponyámban, es szinte érzem, ahogy apró gőzfelhők távoznak a fülemen keresztül mint egy B kategóriás gyerekmesében. Mert a francba is, de miért nem lehet egy kicsit racionalisabb... vagy viselkedne kicsit emberibben.
"Persze Kit, amit csak szeretnél" kezdem gúnyos mosollyal a szám sarkában. "Ha gondolod igazi budoárt csinálunk az irodámból. Mit szólsz, fessük vörösre a falakat? Tapétázzuk ki meztelen nők képeivel? Oh, talán lehetne egy rúd és egy táncos hozzá az iroda közepén!" A legnagyobb probléma az, hogy teljesen el tudom képzelni, hogy ő ezt komolyan gondolta. És valahol még csak nem is hibáztathatom érte, hiszen a szülei nevelték bele. Mást sem látok belőle, hogy a szülők kisebb vagyonokat költenek arra, hogy a fiacskájuk továbbra is neves egyetemen tanulhasson, de az nem érdekli őket, hogy vajon miért akarják kirúgni. Vagy talan a Dale családban olyan mindennapos a drogozás és az ivászat? Ennyire hedonisták lennének? Erősen kétlem.
A fejem fogom miközben végighallgatom, miért került már megint ide. Úgy felképelném, hogy mégis mit képzel magárol, közben tudom miért csinálja. Hogy az idegeimmel játszon, egyrészt persze. Másrészt, hogy figyelmet kapjon. Szomjazik valamire, amit talán soha senki nem adott meg neki, és én ugy szeretném megtudni mi is az. Mert tudom, hogy nem lenne ő sem hülye, sem vesznivaló. Ha valaki, valaha egy kicsit törődott volna vele. Bár ez még mindig nem teszi elvoselhetőbbé a társaságát néhanapján.
"Karácsonyra kapsz tőlem egy vekkert, hogy mindenre legyen időd. Vagy még jobb, én magam foglak felébreszteni!" morgok rá. És akkor olyat csinál, amire nem számítok.
Mögém lép, és a vállaimat kezdi masszírozni, én pedig nem hazudhatok de baromi jól esik. A fejem zsong, valószinűleg hetek óta feszült és görcsös vagyok, és habár fogalmam sincsen miért csinálja, jól esik. Talán - de ha bárki kérdezi letagadom - még fel is sóhajtok egy picikét megkönnyebbülésmben. Holott tudom, hogy jelenleg semmi jóra nem haladunk. De nem tehetek róla, Kit kezei a testemen, még ha az csak olyan ártatlanul a vállamat érintik is, sokkal piszkosabb emlékeket juttatnak eszembe.

» Theo And Julien
» Theo's treasure chest
» Theo & Ellie;; zeneiskola
» Trouble Life