Charlie & Carter | part II.

Hetek múltak el, de hiába telt az idő, nem éreztem javulást a lábamban. Talán mindennappal csak erősebb lett a rángató görcs benne, még jobban zsibbadt, s egyre többször ébredtem fel rémálmomból, mikor úgy éreztem, hogy lábam már nem tartozik testemhez.
Nappal kevésbé élt bennem a félelem, hiszen csak le kellett pillantanom a nehéz gipszbe burkolt testrészre, végigsimítanom a hideg gipsz felszínét, és máris megbizonyosodhattam róla, hogy csak gonosz képzelgés az, hogy a lábamat leamputálták. Valamelyest megnyugtatott, hogy a vékony lepedő alatt ott nyújtózik mind a két lábam, de a teljes megnyugvást nem mondhattam magaménak. Már-már józanon, saját akaratomból kínoztam lelkemet fellépéseim filmre vett változatával, miközben ujjamat elgondolkozva húzgáltam fel-le a fehér anyagdarabon. Időnként a rákezdő ütem lüktetésére spiccbe feszítettem ép lábfejemet, s azt képzeltem, hogy újra járom a parketten a menüett kedvelt részleteit.
Belemerültem az emlékekbe, s csak a vaskos, keménykötésű tankönyv földre zuhanásának szilárd puffanása tudott visszarántani a jelenbe. Puha sóhajtás ült meg ajkaimon, miközben lehajoltam a szerzeményért, hogy elveszhessek a tömött sorokban.
Mielőtt azonban újra felüthettem volna a százkilencvenhetedik oldalon a tanműt, fejbe vágott a szomszéd lakásból érkező hangos, dörömbölésre emlékeztető zene ordítása. Ehhez képest a tévém csak nyüszítette a fekete hattyú megkomponált zenei darabját.
Türelmem néhány percig terjedt csupán, mikor is megpattant francia műkörmöm a gipszen való kopácsolástól. Pihentessem. Pihenjek magam is. De kérdem én, mégis hogyan lehetséges pihenni, mikor boldog-boldogtalan összegyűlik a szomszéd lakásban és Carter vezényletével próbára teszik a szerencsétlen hangfalak képességét? Hogy pihenjek, mikor a fal elveszíti funkcióját, s hangáteresztő selyem függönnyé korcsosul. Hogy pihenhetnék, mikor ennyire idegesítő hallgatni a szomszédban mulatozó baráti társaság élvezeti stílusát?
Elveszítve a haragom feletti uralmat, óvva lábam épségét kicsusszantam a kanapé szélére, majd most már járógipszemet terhelve, elbicegtem az ajtóig. Mióta lecserélték a fekvő gipszet másik válfajtájára, sokkal kényelmetlenebb volt a járás. A csípőmig futott a fehér gipsz, így tökéletesen kidörzsölte amúgy is megviselt bőrömet a kiálló csontok körül.
Fittyet hányva mindenre, tovább ugráltam, hogy szisszenéseim ellenére is, de eljussak az ötös szoba ajtajáig. Nem várakoztam, tudtam, hogy mit fogok mondani, ha kinyitják az ajtót. Az egyetlen hátráltató erő azonban mindent elnyomott, ugyanis az üvöltő zenén át, egész nehéz lett volna megítélnem, hogy a bent mulatozók hallják-e erőteljes kopogásom.
Többször is dörömböltem összeszorított öklömmel a kemény ajtólapon, míg ki nem tárult előttem a nyílászáró. Szerencsémre, vagy épp szerencsétlenségemre, de Carter magasodott fölém. Arcáról sütött alkoholtól ittas vigyora. Nem kellett az egészségügyben dolgoznom ahhoz, hogy megállapítsam, mennyire eláztatta az erős alkohol. Én magam már évek óta egy kortynyi alkoholt se fogyasztottam, így félő volt, hogy már a férfi szájából áradó vodka-szag is részeggé tett volna.
Ezt megelőzvén hátrébb léptem, hogy tisztes távolságba kerüljek a férfitől, s megőrizzem tekintélyem, amit így százhatvan centiről a javamra írhattam.
- Nagyon szeretném, ha lehalkítanád a diszkó tuc-tucot, mert nem hogy a tv-t nem hallom az egy szólamban, egy ritmust hallató, egy szókapcsolatot kántáló „zenétől”, amit hallgatsz, de már a gondolataimat sem hallom. Lehetne, hogy lehalkítod? Vagy még jobb, kikapcsolod? – először nem állt szándékomban folytatni, de a bentről jövő őrjöngés még inkább felkorbácsolta indulataimat, így folytattam a nem túl szomszéd-barát fenyegetésemet.
- Nem fogok még egyszer átbicegni. Nem… ahhoz túlságosan vágja a combomat ez az istenátka gipsz. De ha nem halkítod le elfogadható állapotúra, akkor kihívom a rendőrséget és ők majd segítenek neked lecsavarni a hangerőt. Oké?
Végül az ajtófélfa két oldalát támasztottam meg kezeimmel, s reméltem, hogy Carter nem fog képen röhögni.

Gyere táncolni Sarah, naaa, ne kéresd magad. – Nevetve nyúltam keze után, s húztam fel Őt a kanapéról, de arckifejezése nem arról árulkodott, mint akinek őrjítő kedve lenne ahhoz, hogy velem táncoljon a zene ütemére.
- Carter, nem szeretnék táncolni. – Kezét a mellkasomra csúsztatta, s próbált hátrébb tolni magától, de kezem ekkor már a derekára csúszott és nem törődve óhajával, elkaptam egyik kezét, másikkal pedig közelebb húztam, s pörgettem rajta egyet.
- Jól van, nagyon vicces vagy, de tényleg nincs kedvem hozzá. – Sóhajtva bújt ki karjaimból, majd visszahuppant a kissé már kopottas kanapémra, s kezébe véve a sört, kortyolni kezdte az italt. Megtorpantam egy fél pillanatra, értetlenül néztem rá, mert nem értettem, hogy mi baja van, így én is abba hagytam az ökörködést, és leültem mellé. Egészen lecsúsztam a kanapén, s hanyagul nyújtottam ki a lábaimat, kezeimet összekulcsoltam a hasam előtt és felé pillantottam.
- Mi a baj Sarah, hm? Beszélj szépen Carter papának. – Rávigyorogtam, mire sóhajtva pillantott rám, s közben kortyolt a söréből, majd az üveg nyakával kezdett el játszani.
- Semmi, csak…csak aggódom érted, és ráadásul még iszol is. Nem kellene talán. – Egyem meg, hogy aggódott értem. Jól esett hallani, hogy így gondoskodik rólam, de mielőtt még kétségbe esett volna, azonnal megnyugtattam Őt.
- Figyelj, néhány sörtől nem lesz semmi bajom, nem iszom minden nap , csak kicsit lazítunk, oké? Itt vannak a srácok is, igyunk meg egy vodkát, okés? Hadd lássam a mosolyodat, ezaz! – Végre, Sarah is elnevette magát, s úgy tűnt, kezd feloldódni. Közben a srácok is visszatelepedtek mellénk, megunták a cd gyűjteményem nézegetését. Egyikük még a lábát is feldobta az asztalra, mire Sarah morcosan rászólt. Én csak nevettem, majd kitöltöttem a röviditalokat és mindenkinek szervíroztam egy-egy pohárral.
- Igyunk a péntek estére, arra, hogy végre lazíthatunk. Arra, hogy Peter végre sikeresen levakarta magáról azt a csajt, és arra, hogy Saraht előléptették a munkahelyen! Egészségünkre! - Koccantak a poharak, majd lehúztuk a tömény italt, s feljebb tekertük a hangerőt is. Kezdett egész jól alakulni a buli, a srácokkal egész sokat iszogattunk, Sarah azonban nem sokszor nyúlt a pohár után, inkább csak a sörét kortyolgatta.
Mi azonban nagyon belehúztunk, a lakásom már kezdett romokban heverni, a harmadik-negyedik sör után már borultak a poharak és az üvegek, chips hevert a szőnyegen, a srácok hangosan nevettek, majd a levegőbe kapták Saraht, s végül elkezdtek vele táncolni. Bár a lány először nagyon tiltakozott, végül csak megjött a kedve ahhoz, hogy bulizzon. Ráfért, főleg azután, hogy az elmúlt időszakban inkább csak bajból jutott ki neki, mint bulizásból.
- Még egy kört? Na? – Meglóbáltam az üveget, mire a többiek bólintottak, én pedig azonnal a konyhapulthoz léptem, s igyekeztem kitölteni az italt a poharakba úgy, hogy ne öntsem ki az asztalra. Ez már sajnos nem jött össze, hiába koncentráltam, néhány csepp félrement.
Éppen a következő pohár jött volna, mikor erőteljes koppanásokra lettem figyelmes, s mikor jobban fülelni kezdtem, feltűnt, hogy valaki kopogtat. Széles vigyor terült el az arcomon, amint az ajtóhoz sétáltam, majd kitártam azt.
- Nahát Charlie, micsoda meglepetés! – Vigyorogva pillantottam szomszédomra, akivel úgy ahogy oldódott a kapcsolatunk, s az elmúlt hetekben igyekeztem továbbra is segíteni Őt, több-kevesebb sikerrel. Azt hiszem, már nem utált annyira, mint az első pillanatokban, mikor megismerkedtünk.
- Mit? – Kérdeztem vissza, miközben igyekeztem fülelni, mert nem igazán hallottam a hangját, azt hogy mit mond. Próbáltam azért koncentrálni, s még a szájmozgását is figyeltem, s a következő mondatait már pontosan megértettem.
- Ne már Charlie, ne légy ennyire ünneprontó, gyere, igyál velünk Te is egyet. – Mosolyogva invitáltam az egy fejjel alacsonyabb lányt, s közben az ajtót is szélesebbre tártam.
- Fiúk, integessetek Charlienak. – Ahogy kimondtam, máris vigyorogva integetni kezdtek a lánynak, majd ők is behívták a lányt, én meg visszafordultam felé.
- Na, gyere be, tök jó lesz. – Vigyorogtam rá, miközben közelebb hajoltam hozzá.
- Egyébként…- Végig pillantottam rajta, s széles mosolyra húzódtak ajkaim, miközben újra szemeibe fúrtam a pillantásom.
- Nagyon dögös ez a Mickey egeres felső és ez a…bokszeralsó. – Nem tehettem róla, elnevettem magam, mert tényleg jópofán festett abban a szerelésben, s eszembe sem jutott volna, hogy Ő az a morcos szomszéd, aki nagyon harcias tud lenni.
- Na, gyere, igyál meg velünk valamit. – Oldalra léptem, hogy be tudjon sétálni a lakásomba, s reméltem, hogy elfelejti az ostoba fenyegetőzését is. A zene persze továbbra is dübörgött, s a srácok sem fogták vissza magukat, őrült módjára ugráltak és táncoltak a nappalim kellős közepén.

Már két hete, első találkozásunkkor is volt valami a szomszédban, ami megfogott. Ami miatt egyszerre tudtam gyűlölni és kedvelni. Az a hihetetlen erő, ami mostanában belőlem kifogyott, az mind megvolt a férfiben, s az irigység mellett még sok érzés bújt meg bennem. De most leginkább haragudtam rá, amiért elfelejtkezett arról, hogy nem egyedül él a hatalmas panellakás első emeletén. Örültem volna, ha nem kell a rendőrségre telefonálnom, hogy ők tegyenek rendet helyettem, mert az a tettem is csak gyengített volna már amúgy is megcsorbult magamon. Ha a férfi nem ivott túl sokat még, akkor megvolt rá az esélyem, hogy kérleléssel elnyerem megértését, s némi diszkréciót mutat irányomba, amiért a szobába zárva kell töltenem az estémet.
Elmondtam a kérésemet, megfenyegettem, s mindezt halálos komolysággal tettem, Ő azonban mégse vette számba hangsúlyos szavaimat. Könyörögnöm kellett volna? Vagy kezembe venni az irányítást azzal, hogy bebukdácsolva kikapcsolom a zenelejátszót?
Ha belegondolok, hogy néhány hónapja milyen örömmel jöttem volna át szórakozni Carterhez, s most mennyire visszahúz szívem kanapém kényelmébe, akkor rá kellett jönnöm, hogy teljesen megkeseredtem a balesetet követően. Kénytelen voltam beismerni, hogy unalmas lettem, hirtelen haragú, depressziós, hisztis liba, kesergő és… valószínűleg reggelig is sorolhattam volna azt a rengeteg rossz tulajdonságot, amit magamban magamról már hajlandó voltam azonosítani.
De ha már tényleg ünneprontó lettem, akkor legalább nyomós okkal tegyem tönkre mások péntek estéjét, hogy hasonuljon saját kínomhoz.
Nem hatottak hát meg Carter szavai, s az egyetlen, amit elért nálam, az nem más volt mint, hogy csípőre tűztem kezeimet, s még inkább összeszűkítettem szemeimet. Mérgemben még inkább kiemeltem mellkasomat, ezzel is előtérbe hoztam csúfolható mese-kedvencemet.
Természetesen a szomszéd azonnal kapott a felkínált alkalmon, hogy gúnyt űzzön ruházatomból. Mit is vártam egy szórakozott, részeg férfitől?
Ez nem mentette fel Őt minden alól, pont ezért nem is engedtem el fülem mellett a megjegyzését. Hajbókja kiérdemelt egy negédes félmosolyt, de a hozzá kapcsolt szavakban már nem volt megjátszás.
- Rajtam legalább jól áll a boxer, de a te seggedbe két másodpercen belül be fog vágni a fecske, ha nem veszel vissza. Akkor pedig félrehúzhatsz életet masszírozni a golyóidba. Ne gúnyolódj rajtam. Még mindig rossz embernél kóstolgatsz. Megértetted?
Agresszívvá váltam, főleg, mikor láttam, hogy Carter nem csak egyedül tombol, hanem bentről több, mint tíz srác vigyorog vissza rám.
- Carter. Halkítsátok le a zenét. Nem csatlakozok a putridhoz, nem iszok veletek. Ez nem az én világom. Nem kérlek többször. Ashley-t kirúgattam, téged pedig megbüntettetlek. Akkor már el fogod hinni, hogy nem üres fenyegetés, amit teszek? Te is tudod, hogy inkább a nyakamat kitöröm, de az lesz, amit én akarok.
Szavaim végén inkább hátráltam, minthogy befelé haladjak.
- Menjetek kocsmába, diszkóba, béreljetek ki egy bordélyházat, mit tudom én, de ez az őrjöngés nem csak engem zavar. Az emeleten lakók is valószínűleg már unják, csak hiába kopognak lefelé, mert meg se halljátok. Könyörgöm! Az állatkertből is visszavinnének titeket a vadonba, csak ne kelljen titeket bámulni! – tártam szét dühödten karjaimat , s még egyszer elnéztem a férfi karja mellett, hogy megbizonyosodjak róla, a benti buli nem csillapszik.
- Kapcsold ki…

- Höhő, de felvágták a nyelvedet. Mi van, most fenyegetsz? – Vigyorogva hallgattam szavait, melyekkel golyóimat illette, de egyáltalán nem rémisztett meg, nem hozta rám a frászt, s nem éreztem úgy, hogy engedelmeskednem kellene a hercegnő akaratának. Azt viszont nem hagytam szó nélkül, hogy be bólintsak egyetértően egyes megjegyzéseire.
- Valóban jól áll, egészen dögös, főleg ezzel az egeres felsővel. – Nem tudtam kihagyni, mikor pillantásom újra a mesefigurás pólójára szökkent, ismét elkapott a nevetés. Vicces volt, mert abszolút nem jött át a külsejéből az, hogy ő lenne Miss Morcosság.
- Nyugi, fogd vissza magad és inkább igyál egyet velünk. – Invitáltam újra, hátha lecsendesedik, s kedve lesz csatlakozni hozzánk, hogy Ő is lazítson egy kicsit, legalább péntek este. Még a cimboráim is hívták Őt, hátra is pillantottam, s vigyorogtam rájuk, mikor integetve invitálták Charliet.
- Látod? Ők is akarják. – Nevetve megtámaszkodtam egyik kezemmel az ajtófélfán , s érdeklődve figyeltem rideg íriszeit.
- Hé-hé..- A lány nem vett vissza magából, újra csak fenyegetőzött, sőt, már sértegetni kezdett, s nem csak engem, hanem a barátaimat is. Ráadásul a szavai elég durvák voltak, azok után meg pláne, hogy mennyit segítettem neki. Pillanatok alatt felvitte az agyvizemet, s nem is gondolta volna, hogy mennyire feldühít majd. Az alkohol pedig már csak hab volt a tortán, mert annak hatására nem is akartam viselkedni.
- Na jó, k*rvára nem vagyok kíváncsi a nyávogásodra. Haza is húzhatsz, ha nem tetszik. Menj, gubózz be, de mások szórakozását ne tedd tönkre. – Vágtam hozzá, s már egyáltalán nem törődtem azzal, hogy udvarias legyek, vagy megértő. Nem, nem és nem, elegem lett a folyamatos hisztériájából, a hercegnősködéséből, a nyavajgásából és abból, hogy állandóan az élet ellen volt. Mióta a panelbe költözött, egyszer nem láttam őszinte mosolyt az arcán, s egyszer sem volt képes normálisan viselkedni velem. Azt hiszem, éppen ez volt az utolsó csepp a pohárban, s már nálam is kiborult a bili.
- Nem kapcsolom ki, szevasz. – Ezzel rácsaptam az orrára az ajtót, majd hátat fordítva neki, visszasétáltam a többiek közé. Sarah persze máris szúrós pillantásokkal méricskélt, s a mellkasa előtt összefonta karjait, majd elém lépett.
- Mi volt ez Carter, hm? Már megint mit csináltál? – Kérdezte dühösen, összevont szemöldökkel, mire csak legyintettem egyet, majd visszasétáltam a konyhapulthoz, hogy folytassam az italok kitöltését.
- Ne legyintgess Carter, hallottam, hogyan beszéltél azzal a lánnyal. Könyörgöm, ne légy már gyerekes, csak annyit kért, hogy halkítsátok le a zenét. Attól mi még ugyanúgy bulizhatunk, de valamilyen szinten igaza van. Túl hangosak vagyunk. – Sóhajtott, és megcsóválta a fejét, jelezve nem tetszését.
- Mégis hogy kellett volna vele beszélnem? Hallottad te is, ez a nő nem normális. Hisztis tyúk, nem lehet vele normálisan beszélni. Csak fenyegetni tud, meg bunkózni. – Elhúztam a számat, majd inkább magamba döntöttem egy újabb vodkát, Sarah azonban tovább rázta a fejét.
- Te is bunkó voltál…láttad, hogy beteg szegény, pihennie kell. – Na, csak ez kellett nekem, hogy még Sarah is a pártjára álljon. Dühös lettem , így lecsúsztam a székről, és ott hagytam Saraht, majd odasétáltam a zenelejátszóhoz, és még inkább felcsavartam a hangerőt. A srácok persze örültek, és táncolni kezdtek a zenére, de Sarah azonnal odalépett mellém, s lejjebb vette a hangerőt, sokkal lejjebb tekerte.
- Mi van már? – Néztem rá mérgesen, mire Ő ugyanúgy pillantott rám.
- Carter, ne légy már seggfej! Mi most inkább elmegyünk, Te sokat ittál. Feküdj le, pihend ki magad, aztán holnap kérj elnézést a lánytól, amiért ennyire paraszt voltál vele. .. Gyertek srácok, vége a bulinak. – Jelentette ki határozottan Sarah, majd kikapcsolta a hifit és a srácok kezébe nyomta a kabátjaikat, akik ugyan nem értették, hogy mi történik, de vállat vonva engedelmeskedtek Sarahnak, majd egy kézfogás és hátbaveregetés után távoztak a lakásomból.
Remek, éppen ilyen estére számítottam….Nagyon mérges voltam Charliera, Sarahra és mindenkire. A kedvemet teljesen elvették a bulizástól, és az erőmből már csak arra futotta, hogy bezuhanjak az ágyamba. Ez meg is történt, úgy ahogy voltam, ruhástól eldőltem, s délelőtt tízig magamhoz sem tértem.
Mikor felébredtem, akkor voltam csak igazán rémesen, rettentően fájt a fejem, szédültem és hányingerem is volt. Rádöbbentem, hogy nem kellett volna ennyit innom, főleg azért nem, mert már a betegségtől is hányingerem volt. Mindenesetre igyekeztem összeszedni magamat, egy óra is eltelt, mire lezuhanyoztam, s rendbe szedve magamat észhez tértem.
A fejem iszonyatosan fájt, de arra tisztán emlékeztem, hogy mi történt az előző éjjel. Charliera még mindig haragudtam, ennek ellenére beláttam azt, hogy nem kellett volna olyan csúnyán viselkednem vele. Ráadásul még Sarah is felhívott mobilon, hogy élek-e, s nem felejtett el emlékeztetni arra, hogy bocsánatot kell kérnem a szomszédtól.
Mi mást tehettem volna, úgy sem szállna le rólam addig, így fogtam magam, s átballagtam Charliehoz, majd bekopogtattam az ajtaján. Választ azonban nem hallottam, így benyitottam az ajtaján.
- Charlie, hol vagy?- Körbepillantottam a nappaliban, nem volt sehol, a konyhában sem motoszkált. Hiába szólítottam, nem volt reakció, ez kezdte rám hozni a frászt, éppen ezért óvatosan a hálójába is benyitottam, aztán mellette volt egy ajtó, oda is.
- Chalrie… ó basszus, bocs..bocsi, nem tudtam, hogy fürdesz. – Ott állt előttem teljesen pucéran, én meg kellemetlenül éreztem magam az miatt, hogy csak így rátörtem, ezért azonnal hátat fordítottam neki.
- Én csak…csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a tegnap estéért. – Mondtam elhalkulva, s inkább kisétáltam a fürdőből, mielőtt még újra leordítaná a fejemet.

Hosszan folyattam magamra a zuhanyrózsából alázuhanó forró vízcseppeket, hogy lemossák a reggeli fáradalmat bársonyos bőrömről, kioldják a görcsös álmot porcikámból. Nem túl sokat aludtam az éjjel. Ennek persze köze sem volt ágyam kényelméhez, az ablakon bekúszó autók zajának, a fölöttem járkáló Mrs. Pottsnak, vagy lábam fájdalmának. A szomszéd fal mögül áradó csend volt az, ami nyugtalanított múlt éjjel, na meg Carter szavai, amelyek igencsak mélyen érintettek, annak ellenére, hogy abban a pillanatban, hogy a szomszéd arcomba olvasta az ideköltözésem időszakában magamra szedett viselkedési jegyeket, meg sem rezdültek vonásaim.
Szerettem volna még akkor is annyira erős lenni, mikor becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, s lehuppantam kanapémra. De nem ment. Megrohamoztak az elmúlt hetek képei, visszazuhantam a Carter társaságában eltöltött pillanatok mélyébe, s kívülállóként hallottam magam, amint hisztérikusan végigüvöltöm az összeset. Pedig nem érdemelte meg a fiatal férfi.
Megfordult a fejemben, hogy bocsánatot kellene kérnem tőle, de ezen ötletem mindhiába, minduntalan némaságba és roskadtságba fulladt. Tisztában voltam a hibáimmal, a kellő önkritika is megvolt bennem, de a lehetőség, hogy veszítsek valakivel szemben, gyengévé tett volna, így inkább megtartottam magamnak gondolataimat, keserű bocsánatkérő mondataimat.
A férfi volt mostanában az, aki a legtöbbet törődött velem, de képtelen voltam ezt meghálálni neki, vagy akárcsak több toleranciát mutatni irányába bizonyos helyzetekben. Mondjuk olyanokban, mint a tegnap esti.
A probléma csupán az volt, hogy hiába ötlött fel bennem az üvöltő tény, hogy én vagyok a hibás, most sem tettem volna másképp, mint tegnap este.
Próbáltam másra gondolni, de nem tudtam kiverni fejemből ezen gondolatokat. Testemet többször végigmostam a gyümölcsös tusfürdővel, arcomat dacosan az égnek emeltem, hogy a forró víz lemossa róla makacs ráncait. Már éppen elnyújtózkodtam volna törölközőmért, hogy testem köré tekerjem, mikor kitárult a fürdőszoba ajtaja, s a nehéz párán áttört a hálószoba hidege. Azonnal odakaptam tekintetem, hogy szembe találjam magam a hívatlan vendéggel.
- Carter?! – örülnöm kellett volna a férfinek, vagy talán haragudni rá? Magam sem tudtam eldönteni, hogy elvékonyodott hangszínem helyett mély, torokból jövő utálatos üvöltés illette volna a férfit, vagy elgyengült sikoltás elnyomott örömöm jeléül. Hezitálás nélkül rántottam magamhoz a törölközőt, hogy eltakarhassam meztelen testemet kíváncsi szemek előtt.
Mire azonban testemre szorítottam a fehér frottírt, addigra a férfi is elfordult. Egy nagy levegőt vettem, hogy ne essek tegnapi hibámba, s kontrollálni tudjam indulataimat.
- Bocsánatot akarsz kérni? – vontam fel szemöldökömet, s erősen rögzítettem magamon a törölközőt, hogy ne hagyjam el a továbbiakban, s ne okozzak több kellemetlen pillanatot magunknak. De hisz, olyan kellemetlen látvány lehettem? Megértem én, hogy a mozgás hiánya tönkre tette csontvázakat megszégyenítő alakomat, de akkor is, még csak plusz négy kilónál tartok. Undorító a magam véleménye szerint, de Carter feltehetőleg nem így vélekedett volna.
- Ennyi lenne? Ez a három bocsi lett volna a bocsánatkérésed? – feszült csendet hagytam szigorú szavaim után, s várattam néhány pillanatig, majd csak azt követően folytattam, ha már magam is kibicegtem a hálószobámba.
- Legalább tetszett, amit láttál? Ha már így rám törtél a saját lakásomban, a saját fürdőszobámban, s megnéztél meztelenül, akkor most már mondd meg, hogy mennyit érek a tízes skálán a te szemedben – köptem neki oda a szavakat, mintha csak érdektelen lennék a témával kapcsolatban. Azt viszont nem láthatta, hogy mennyire jót vigyorgok magamban, míg szekrényemben ruhák után kotorásztam, neki háttal állva. Érdekelt a véleménye, addig sem éreztem annyira pocsékul magam. Mondták már, hogy szebb látvány vagyok, s többet érek némán, mint beszélgetés közben, de eddig ebből nem tudtam erőt meríteni, se nem előnyt kovácsolni. Hát végre egyszer kihasználhattam volna a férfi szavait, hogy önbizalmamat némileg visszaépítsem a rengeteg évnyi sanyargatás és megvetés után.
Talán az ő szemében elég jó lehettem. Megközelítőleg jó. De legalább közepes, még éppen elfogadható, szemének elégséges, de nem a legalja, a legpocsékabb.
Még kezem is megremegett, míg kihívó szavaim után a választ követelte hallgatásom. Gyorsan húztam fel testemre a hosszú pulóvert, majd a laza rövidnadrágot is, hogy némileg társaságba valóvá varázsoljam külsőmet.
- Ne az alapján válaszolj, amit a hátsódról mondtam. Ne vágj vissza gyerekesen, legyél őszinte. Mert én csak hazudtam – fűztem hozzá még váll vonva gyorsan megjegyzésemet, hogy ne kelljen csalódnom a férfi véleményében. Egy zoknit szorítva ujjaim közé, elbicegtem az ágyig, hogy magam is leüljek végébe Carter mellé. Elfáradva huppantam le a kényelmes matracra, s felsőtestemmel felé fordultam.
- Szóval, térjünk rá arra, hogy mi alapján merítettél már megint bátorságot ahhoz, hogy be gyere? Kulcsod van? Itt laksz? Vagy mi? Aggódtál? Csak ezt az egyet ne mondd, mert beleőrülök, ha még valamiért hálásnak kell lennem irányodba. Már így is, jóval többet tettél értem, mint én azt kértem, vagy megengedtem. Szóval. Nem ért volna rá fél órával később újra bekopogni, hogy kinyissam az ajtót? – vontam össze értetlenül szemöldökeimet, s pillantása helyett, elidőztem felsőtestén.
Evidensnek tűnt, hogy miután engem látott meztelenül, én is lássam őt. Kölcsönösségre építettem minden kapcsolatomat az életben, s az is tartotta össze őket. Akkor hát most? Miért csak elképzeltem a ruha alatt rejlő férfitestet, miért nem szólítottam őt fel az egyenleg egyenlítésére?

Nagyon megleptem a lányt, látszott rajta, hogy nem számított a jelenlétemre, s ami azt illeti, meg is értem, hogy miért. Egyrészt, tényleg durván beszéltem vele, majd rácsaptam az ajtót, amiből nyilván azt gondolhatta, hogy nem érdekel, mi van vele, másrészt, ki gondolna arra, hogy reggel, mikor éppen fürdik, a szomszéd megjelenik a fürdőszobájában?
Pillantásom akaratlanul is végig futott a párából előbukkanó testen, de mielőtt még illetlennek tűntem volna, már el is fordultam, neki háttal, hogy még csak véletlenül se foghassa rám azt, hogy bunkó perverz vagyok, aki élvezi, ha fiatal nőkre nyithat fürdés közben.
Eszem ágában sem volt Őt zargatni, szimplán csak aggasztó volt az a csend, mely a lakására telepedett, s tekintve, hogy milyen állapotban van, számításba véve legutóbbi esését, minden megfordult a fejemben, mikor nem adott választ kérdéseimre.
Pech, de már nem tudtam visszaforgatni az időt, ezért zsebre dugott kezekkel csak álltam, s azon morfondíroztam, hogy talán jobb lenne, ha elhagynám a lakását, vagy, ha eltűznék a fürdőszobájából, amíg rendbe szedi magát, s felöltözik.
- Aha – Bólintottam kérdésére, majd inkább magamtól kisétáltam a fürdőből, mielőtt még Ő szólított volna fel, hogy azonnal takarodjak kifelé. Kiérve a párából már nem volt annyira melegem, s nem éreztem úgy, mintha beszorultam volna egy szaunába. A szobája tetszett, világos volt, mégis otthonos és mindennek jó illata volt. Pillantásom éppen csak végig futtattam a szobán, majd megfordultam, s akkor már láttam, hogy kibicegett a fürdőszobából. Ezúttal már volt körülötte egy törölköző, s ez már valamennyire takarta formáit, bár mondhatni teljesen fölösleges volt már a használata, hisz elég lett volna csak lehunynom a szemeimet, hogy magam előtt láthassam pucéran.
- Ennyi – Vállat vontam, hisz még én magam is haragudtam rá az előző esti viselkedése miatt, s nem gondoltam azt, hogy nekem kellene könyörögnöm a bocsánatáért. Én a magam részéről rendeztem a tartozást, s az lett volna a minimum, ha Ő is épp úgy elnézést kér az este miatt, mint én.
- Tessék? – Következő kérdése annyira meglepett, hogy még a szemöldökeim is a magasba szökkentek, mert mindenre számítottam, csak épp arra nem, hogy majd az alakját szeretné megvitatni velem.
- Félreértesz Charlie, nem leskelődni jöttem és nem direkt nyitottam rád. Azt sem tudtam, hogy bent vagy…amúgy sem…nem láttam semmit. – Vontam ismét vállat, majd lesütöttem a pillantásomat. Nem is értettem, miből gondolta azt, hogy megnéztem magamnak. Még, ha így is történt, arról neki nem is kellene tudnia. Furcsának tartottam azt is, hogy ennyire érdekelte a véleményem, s ezt nem igazán tudtam hová tenni.
Figyeltem, miközben öltözködik, s magára húzza azt a pulóvert, meg a rövidnadrágot, s arra döbbentem rá, hogy már megint figyelem, s le nem venném róla a szemem. Basszus, a végén még tényleg azt fogja hinni, hogy perverz, kiéhezett állat vagyok.
- Hazudtál? – Meglepetten, fél vigyorral kérdeztem vissza, mert igazán meglepett a válaszával, s nem gondoltam volna, hogy legutóbb csak kamuzott. Tényleg elhittem a véleményét, éppen ezért újdonságként hatottak gondolatai, s nem is tudtam hová tenni a viselkedését. Kikezdett volna velem, s talán ezért erőltette ennyire ezt a témát?
Csak egy pillanatra merültem el a gondolataimban, miközben letelepedtem az ágya szélére, s még mindig Őt figyeltem.
- Jól van, akkor , hm, kapsz mondjuk egy hetest. Mit szólsz? – Mosolyogva pillantottam a szemeibe, miközben kezeimen támaszkodtam, s a lábamat kereszteztem a bokámon. Mondhattam volna nagyobb számot is, akár egy kilencest is, de félő , hogy akkor túlságosan is elszállt volna az önbizalma, amitől ismét előtört volna belőle a harcias amazon, s Szörnyella De Frász keveréke.
- Khm. – Mikor mellém ült, kissé hátrébb húzódtam, s megköszörültem a torkomat is, mert még mindig nem tudtam hová tenni a viselkedését. Aztán ahogy felém fordult, s tekintetével a mellkasomat pásztázta, akkor kezdett beigazolódni a gyanúm. Charlie kikezdett velem.
Ez óhatatlanul is félmosolyt csalt az arcomra, amit már nem is akartam leplezni előtte.
- Nem hallottam választ, hát benéztem. Nyitva volt az ajtód…és sosem lehet tudni, mikor mászkál erre egy betörő, vagy ilyesmi. De már látom, hogy jól vagy. – Vigyor terült el ajkaimon, miközben közelebb hajoltam Charliehoz.
- Szóval bejövök neked? Ezt előbb is mondhattad volna. – Vigyorogva odahajoltam, s megcsókoltam Őt. Ha már ennyire kerülgette a forró kását, úgy gondoltam, kóstolja is meg, s ne csak célozgasson.
- Fölösleges volt a tegnap esti hiszti, ha tudom, hogy erre vágysz. Ezt is mondhattad volna…- Suttogtam a csók után…

A ruha anyaga is sejtette az alatta megbúvó kidolgozott felsőtest ívét, a szálkás izmokat. Ott ült tőlem egy karnyújtásnyira, s már csak az éppen ránk törő veszekedés tartott vissza attól, hogy elmélyítsem kettőnk kapcsolatát.
Kár volt türtőztetnem magamat, hiszen amint eljutott tudatáig, hogy megdicsértem testét, máris kapva kapott az alkalmon, hogy elvegye, amit – véleménye szerint – feltétlen neki akartam adni. A testemet.
Már az is meglepetésként ért, hogy zavaróan közel hajolt arcomhoz, s úgy vigyorgott, mint akinek oka is van rá. Pedig csak annyit mondtam, hogy nem lapos a feneke. Ez egy férfinél máris azt jelentette volna, hogy gyere a Tiéd vagyok, tegyél velem, amit csak akarsz?
Ahogy egyre közeledett felpillantottam arcára, de pimasz vigyorú ajkainál elakadtam. Hangtalan nyögéssel konstatáltam, hogy nem tudok rendesen gondolkodni, s haragom fele annyira sem őszinte, mint az első alkalommal volt.
- Hetest? Az több, mint rossz, és nem haladja meg az átlagot, de már karcolja a jó alsó határát – morfondíroztam hangosan, s végül elhúztam számat. Így már volt elég akaraterőm, hogy szemeibe nézzek.
- Indokold meg, hogy miért hetes, miért nem tízes vagy éppen kettes? Vagy újra neki vetkőzzek, mert nem láttál eleget? – kuncogtam fel pimaszul, s máris elkezdtem pulóverem alsó peremét csavargatni. Hogy megváltam-e volna ismét az anyagtól? Nem… így is sokkal többet látott már belőlem, mint az engedélyezett volna, vagy amennyit én láttam belőle.
Aztán végül nem vetkőzött egyikünk sem, számhoz hajolva röviden megcsókolt. Én pedig… hát persze, hogy nem ellenkeztem, hanem félig elismerve, hogy bejön nekem, viszonoztam csókját. Nem csak, hogy ajkaimmal érintettem az övéit, de még kezeimet arca két oldalára simítottam. Talán csak ezzel akartam meghálálni neki, hogy nem minősített alul? Hogy látott bennem valami szépet?
Hiszen a varázs nem tartott sokáig, elszakadtam tőle, s mellkasának támasztottam tenyerem, hogy úgy nyomhassam le az ágyra. Enyhén fölé hajoltam, de nem közelítettem hozzá. Inkább csak azt akartam, hogy végre egyszer fölébe kerülhessek.
- Szexeltél már gipszelt lábú lánnyal? – suttogtam mosolyogva, had higgye még el néhány percig, hogy vágyom rá, s valóban többet szeretnék tőle, mint ez az előző csók. Ujjaimmal megcirógattam nyakát, majd közelítve hozzá, a felizgatott bőrfelületre apró csókot leheltem. Nem távolodtam el tőle azonnal, de arra nagyon ügyeltem, hogy füléig úgy hajolhassak el, hogy ne karolja át közben derekamat.
- Hm… képzeld, most sem fogsz – közöltem vele sokkal erősebb hangon, s megtámaszkodva mellkasán ülőhelyzetbe löktem magam.
- Honnan tudod, hogy a lapos segged helyett, most nem azt mondtam volna, hogy átlagos és löttyedt? Jézus, Carter… nem kurva vagyok. Nem fogok csak azért lefeküdni veled, mert férfi vagy. Minek nézel? Egyébként is, mióta itt vagyok, nem kaptál tőlem pozitív hozzászólást. Veszekszek veled, őrjöngök, ha segíteni próbálsz, s mindennap elküldelek legalább négyszer melegebb éghajlatra. Ezzel vettél volna elégtételt? Így egyenlítetted volna a számlát? Nem vagyok hülye, ne is nézz annak.
Arrébb csúsztam tőle hát az ágyon, s jól láthatóan letöröltem csókját ajkamról, tudatosítva benne, hogy valóban nem akarok tőle semmit.
- Jobb lenne, ha elmennél. Pontosan azon az úton át, ahol bejöttél. Ki se kell kísérjelek, mert jobban ismered a lakásom, mint én magam… - eresztettem meg felé a gúnyos szavakat, s felálltam az ágyról.
- Legközelebb, ha bejönnél, kopogj. És ha nem mondom, hogy szabad, akkor ne gyere be. Ha sikítok, vagy összetörtem magam, felgyújtottam a konyhát, ne gyere át, ne kopogj, mert nem foglak beengedni. Inkább itt égek, minthogy még egyszer a segítségedre szoruljak. Gyerünk, tiplizz kifelé, nekem mosnom kell – adtam ki útját, s megvártam, amíg távozik, hogy utána megkereshessem szennyeskosaramat.

- Nem rossz, jobb, mint az ötös. Éés hetes, mert volna még mit csiszolni a modorodon. – Vigyorodtam el, s reméltem, hogy ezzel megindokoltam válaszomat, és nem fog faggatózni ezzel kapcsolatban többet. Vicces volt, hogy ennyire izgatta, mit gondolok róla, éppen ezért sejtettem azt, hogy bejövök neki, s az egész arra megy ki, hogy végre történjen már valami.
Ami azt illeti, nem lett volna ellenemre, mert bejött, úgy ahogy volt, a gipsz ellenére, s modora ellenére is, szóval mivel vettem a jelzését, vissza is vágtam, s lecsaptam az ajkaira. Szerencsére nem ütköztem tiltakozásba, mert Charlie viszonozta a csókomat, azért is gondoltam úgy, hogy csak ez volt a célja, semmi más. Miért is mondtam volna nemet egy ilyen ajánlatra? Jó, igaz, hogy mondhattam volna nemet is, tekintve lelki állapotát, törékenységét, s azt hogy naponta hisztérikus rohamokban tör ki. Még sem futottak át efféle eszement gondolatok a fejemben, szimplán csak megcsókoltam, s hagytam, hogy a dolgok maguktól gördüljenek előrébb.
Ő sem hezitált, a csókot követően azonnal eldöntött az ágyon, ami egyrészt meglepetésként ért, másrészt öntelt mosolyt csalt az arcomra. Szemeimet íriszeibe fúrtam, s már vártam azt, hogy mi lesz a következő lépése.
- Még nem. – Adtam rövid választ, s el sem hittem volna, hogy ennek a nőnek ez volt egész eddig az egyetlen baja, s mindvégig csak arra várt, hogy leteperjen. Ha tudtam volna, rég megelőzhettük volna a fölösleges köröket, s a vitákat. Nem kellett volna várnunk ilyen sokáig, gondoltam…
Egyre jobban tetszett a helyzet, ahogy fölém kerekedett, kezei közé vette az arcomat, majd csókolt lehelt a nyakamra, egész aprót. Vártam, hogy még inkább beindul, s vadmacskaként tépi le rólam a ruhákat, vagy tesz még néhány olyan mozdulatot, amivel még inkább beindít. Ez azonban elmaradt, s az arcomról is lefagyott a mosoly, amint a következő szavakat a fülembe suttogta, s összeráncolt homlokkal, hátrébb húzódva hallgattam Őt.
- Hehe, nagyon vicces vagy…- Jegyeztem meg rosszallóan, majd felnyomtam magamat az ágyról, és felé fordulva hallgattam Őt.
- Na ne mond..tisztában vagyok azzal, hogy nem vagy az. De akkor mi volt ez a témázgatás arról, hogyan nézel ki, hm? – Kérdeztem vissza, s lehet, hogy én voltam az ostoba, de így már tényleg nem értettem Őt, meg a szándékait, éppen ezért további szavaira csak csóváltam a fejemet.
Míg néhány perccel korábban jó fej volt és normálisan viselkedett, ismét előtört belőle az az ördögi, elviselhetetlen nőszemély, akit a hetekben volt szerencsém megismerni. Bosszantott-e ? Persze, hisz én tűntem ostobának, amiért próbáltam kihasználni egy ajánlatot. Legalábbis, az én szememben a viselkedése annak tűnt, de úgy látszik, benéztem, s most ezzel szembe kellett néznem, na meg a gúnyjával, és az undok viselkedésével.
- Ne aggódj, már megyek is. Egyébként ma este is bulit tartok, szóval szerezz be valami fülhallgatót, mert hangos lesz. És korábban hazudtam, az ötöst sem közelíted meg, csak dobtam rá kettőt, hogy örülj. Na szevasz. – Köszöntem el vigyorogva, hogy nehogy azt higgye, agyon facsarta a szívemet a játékával. Lehet, hogy rosszul esett, a büszkeségemnek főleg, de attól még nem dőlt össze a világ. Egyébként is, egyre biztosabbá vált bennem, hogy nem normális ez a csaj. Idegesítő volt, s hiába akartam segíteni rajta, lesz*rt. Nekem meg már elegem volt ebből, így sarkon fordultam és elhagytam a lakását.