Eva Clark

Eva Isabelle Clark

20 • 04. 21. 1993. • dots in the sky • lion hearted girl

I must become a lion hearted girl, ready for a fight.

- Hjaj, csillagom, nem, nem, nem, hogy áll rajtad ez a ruha? Hát nem igazították rád rendesen? Komolyan mondom, valami bámulatos, hogy az ember ennyi pénzt fizet, de még a ruhádat sem csinálják meg rendesen, várj csak, pár öltés és talán még időben befejezem és –
- Anya! – halk szisszenéssel csattanok fel, szolidan kicsusszanok a „karmai” közül, és visszaülök a tükör elé, hogy pár utolsó simítást végezzek a sminkemen – Nincs ennek semmi baja, jó, ahogy van; ha ennél szűkebbre veszed meg sem bírok majd benne mozdulni, nem hogy levegőt venni.
- Mozogni, mozogni, mozogni…sosem hallgatsz anyádra, kedvesem, a hangod olyan csodálatos, sokkal többre vihetnéd, ha arra koncentrálnál a színészet helyett, de hát a falnak beszélek, tudom én – a plafonra szegezi a tekintetét, és majdnem elkap a sikítófrász. Gyűlölöm, amikor ezt csinálja. Minden nap tolerálok valami apró kis megjegyzést, valami szépen becsomagolt kritikát, valami célzást erre, vagy arra, de amikor előadás, forgatás, vagy egy interjú előtt tálal ki egyszerre mindenről, olyankor elszakad a cérna. A mai nap fontos. Fontosabb talán, mint az összes eddigi napja életemnek. Az első főszereppel járó első sajtótájékoztató. Nem elég tökéletesnek lennem. Csodálatosnak kell lennem.
- Anyám! – csattan a hangom az illendőnél jóval hidegebben, a következő pillanatban már bánom is, hogy ráförmedtem, mert most majd az önsajnálat rész jön, hogy bezzeg neki nem adatott meg mindez, ami nekem igen, ő nem volt ilyen tehetséges. Nem tudom, melyik a rosszabb. Igen, igen, és már mondja is, hogy ő csak jót akar, és végül hagyom, hogy századszorra is megigazítsa a kontyomat, és közben csak fecseg és fecseg és fecseg.
Tudom, nem kéne panaszkodnom. Sokkal többet kaptam az élettől, mint amit a legtöbben elmondhatnak magukról. De hát ne legyenek illúziói senkinek. Ezért meg kellett küzdenem. Keménynek, kitartónak kellett lennem, nem hagyhattam, hogy mások megingassák az álmomba vetett hitem, hogy letörjék a reményeimet, hogy a sárba tapossák a munkám, az eredményeim. Az élet még a hírességeknek sem csupa tejszínhab, én pedig még csak az út elején állok. És bizony, nekem is vannak szüleim. Szüleim, akiknek meg kell felelni, akiket boldoggá kell tenni, mert annyi mindent áldoztak fel a boldogulásomért, és akikkel néha türelmesebbnek kéne lenni…mint amilyen én vagyok. Egész eddig egy kicsit sem izgultam, erre telebeszéli a fejemet ezzel a sok sületlenséggel. Nem bírom tovább hallgatni.
- Apa jönni fog? Itt van már? – nem tudom, milyen mondat közepén szakítottam félbe, de helytelenítő pillantást vet rám a tükörből. Sebtében az órájára néz, majd hirtelen az enyémet félbehagyva a maga frizurájával kezd foglalatoskodni. Mindegy, majd én befejezem…
- Jönni, jönni fog, hát persze, mikor hagyta ki, hogy láthassa az ő kis angyalkáját? – kérdez vissza hirtelen egészen más, unott, hideg hangnemben. Remek, most majd esedezhetek őfelsége bocsánatáért, hogy megsértettem az érzéseit.
- Talán ki kéne menned elé, nálad vannak a belépők; nem fogják beengedni – ártatlan mosolyt varázsolok az arcomra, de úgyis átlát a szitán, hogy csak ki akarom végre paterolni az öltözőből. De legalább végre kimegy, és lélegezhetek…
Szerencsétlenkedek egy sort a hajammal, és hirtelen minden sokkal rosszabbul fest, mint amikor bejött. Túl sok a haj, túl kevés a smink, és tényleg rosszul áll ez a szoknya…na nem. Nem, nem, nem! Már megint belemászott a fejembe, és már hívnak.
Ilyenkor már nincs helye kétségeknek, ilyenkor már nincs min aggódni. Nem számít semmi más, minthogy kihúzd magad, felemeld a fejed, mosolyogj, mintha a világon minden rendben lenne, sugározz a vakuk fényében, legyen minden mozdulatod maga a megtestesült kellem és báj…
- Miss Clark, Miss Clark, a Vérvonalak első évada Emmyt nyert, örült, hogy részese lehetett a sorozatnak? Visszatér a következő évadra? Várható, hogy nagyobb szerepben láthatjuk viszont?
- Miss Clark, mesélne a következő projektjéről? Úgy hallottuk ezúttal főszerepben láthatjuk a vásznon. Mesélne valamit a filmről, és a partneréről?
- Eva, tervezi még a visszatérést a színházba is?
- Igaz, hogy a rendező maga kérte fel a szerepre? Azonnal igent mondott?
- Tud már valamit a Vérvonalak új évadáról? Mi történik majd Samanthával?
…óh, és majdnem elfelejtettem. Nem árt, ha élvezed is, mert ha nem élvezed...semmi értelme az egésznek.

Elfogadva!!!!

Kedves Eva,
tudtam, hogy valahonnan ismerős vagy nekem, de nem jöttem rá, pontosan honnan. Hát persze, a Vérvonalak. Ki ne hallott volna róla?! Nem sokat értek a színészethez, de nyilván nem véletlen a több milliós nézettség. Ami pedig az édesanyádat illeti... egy cseppet maximalista, jól gondolom? Nekem már rég az agyamra ment volna, de látom, hogy a te idegeiden is mosolyogva és dalolva táncol. Kitartás, kislány, keep smiling! Senki sem mondta, hogy híresnek lenni könnyű.
/A lapodban nem találtam hibát, szépen fogalmazol és tetszik a választékos szókincs. Foglald le a PB-det, aztán irány a játéktér! Szerintem nem tévedek, ha azt mondom, Nils már tűkön ülve vár rád.(:/