crispin dirty mouth tonkin

Crispin Harry Tonkin

22 • 1991.nov.27 • Burned • Dirty mouth

I'm here to collect your hearts...

Thomas Jefferson, Patrick Henry és a többi marha, akik fellázadtak III. György angol uralkodó ellen. Mennyi örült ember volt akkor egy helyen… mondjuk, ha nem lettek volna elégedetlenek azzal, amilyük van, akkor nem beszélhetnénk Amerikáról. Pedig milyen nagyszerű hely is ez, ahol több millió ember él és virul, miközben egészségtelen kajával tömik a fejüket nap, mint nap és olyan dolgokon törik tökéletlen agyukat, amik egyáltalán nem lényegesek. Nem mondok semmit inkább, én is gyökeres amerikai vagyok akinek a kezébe nyomtak minden egyes dolgot, amit megkívánt és azt is, amit még ki sem ejtett a száján. Ettől eltekintve remek életem van itt, ezen a drága kontinensen, amit ezeknek a fasziknak köszönhetek. Szóval, Washington, Szabadság fiai köszönöm azt, hogy bedobtátok a teát a tengerbe jó kis nyugtató fürdőt csinálva az emberek számára.
Elégedetlenül dőlök hátra az irodai székembe, majd elrugaszkodva pördülök meg vele, hogy valami ihletet merítsek magamnak. Ez az esszé nagyon rosszul sikerült, nem adhatok be ilyen vacak összeállítást, de nincs ötletem.
Tördelem a kezemet, forgatom a nyakamat majd elővéve egy sört a hűtőszekrényemből vágódok le az ágyamba. Nem, ez így nem lesz jó.
Lehunyom a szememet, számolgatom magamban a birkákat, mert hát az kurva jó dolog, rólam meg köztudott, hogy imádom a kurvákat, na meg a dolgokat, és a kettő párosítását pedig még jobban. Megrázom vöröses barnás hajamat, majd feltápászkodva gyors felkapom a táskámat és a napszemüvegemet a helyéről és már el is indulok egy kedves ismerőshöz. Remélem nem fogja képembe nyomni az ajtót, és nem fog melegebb éghajlatra küldeni.
Nem is tudja, hogy tudom, hogy merre lakik a kedves tanár úr, na nem mintha zavarni fogja a váratlan meglepetésem. Amilyen ’kedves’ a többiekkel kétlem, hogy egy ember is megmaradna mellette. Viszont számomra meglepő, hogy engem sikerül még mindig megtartania gorombasága ellenére.

120, 122, 124 és… 126-os ház. Remek környék, szép nagy házakkal megpakolva, érdekes szomszédokkal és helyes pofikkal. Nem rossz választás, de be kell látnom, hogy túl nagy a kis feketének.
Nagy vigyorral az arcomon megyek az ajtójához és csengetek be, fáradtan dőlve az ajtófélfának.
- Igen? Ki az? – hallom csilingelő hangocskáját, miközben kinyitja az ajtót és látom rajta a meglepettséget. Vajon nem rám számított? Vár valakit, de nem engem? Csalódottság tölti el a szívemet, ami ki is ül az arcomra.
- Nem rám számítottál… ugye? Milyen szívmelengető fogadtatással vársz. Cö. – szemet forgatok, majd megpaskolva a vállát kerülök beljebb a házába. Elfüttyentem magam a nagyságára, és megindulok a nagy előtérben. – Ej, ha. Mondtad, hogy nagyházban élsz, de hogy ennyire!
- Miért jöttél? – aggódva tekintget össze vissza, mintha zavarná jelenlétem. Ennyire rémisztő lennék? Elhúzom a számat, majd hajamba túrok.
- Ha akarod visszajöhetek később, csak Amerikáról akartam kérdezgetni dolgokat. Dolgozatot kell írnom, és érzem, ha egyedül csinálom rendesen elcseszem. Te pedig tuti nem engednéd, hogy elbaltázzam, nem?