arthur j. clegane

Arthur James Clegane

19 • január 24, 1994• Deepest cavers • manere fortis

forgive and forget

Boldogan ébredek. A tudata annak, hogy a szüleim ismét elutaztak egy teljes hétre és, hogy ez pont lefedi az őszi szünetemet, annyi örömmel tölt el, hogy azt nem is tudom kifejezni. Mondjuk nem mintha, valami hatalmas házibulit akarnék rendezni – ezt a tény, hogy van egy húgom, aki hároméves és elképesztően tehetséges a bajkeverés terén, már ilyen fiatalon is, alapból kizárja. Inkább annak örülök, hogy legalább nem kell hallgatnom, amint ezredjére is kioktatnak arról, hogy mennyire veszélyes, ha az ember sátrazni megy egy teljesen ismeretlen erdőbe, 150km-re a városától. Mintha ők ezt annyira tudnák, amióta megszülettem egyszer sem volt olyan, hogy ne valami flancos szállodában táborozzunk le a családi nyaralások alkalmával. Mondjuk náluk a családi nyaralás kimerült abban, hogy wellness hétre mentünk és hét teljes napig a semmittevésről szólt az életünk. Ami nekik biztos kikapcsolódás, de nekem nem. Sokkal inkább szeretem azt, ha túrázhatok és ismeretlen helyeket mászhatok meg vagy valami. Ezért is vettem rá sikeresen a barátaimat, hogy autókázzunk el a hegyekbe és töltsünk el pár napot a friss levegőn. Természetesen megfelelő adag alkohollal és néhány gramm fűvel, ami nélkül már nem élet az élet számomra.
- Penny – kiáltom el magam, mire egy lelkes vakkantást hallok az ajtómból. Az egyetlen nő az életemben, akit hosszútávon képes vagyok elviselni, az Penny az imádnivaló ír szetterem. Megpaskolom magam mellett az ágyat, mire jó kutyához híven felugrik és üdvözöl egy jó reggelt arcon nyalással. Imádom.
Miután kellőképp felkészültnek érzem magam, kikelek az ágyból, átsétálok édes hugicám szobájába és örömmel nyugtázom, hogy még mélyen alszik. Ilyenkor a legédesebb és legártalmatlanabb. Megcélzom a fürdőszobát, hogy egy reggeli tusolással még jobban életképes állapotba hozzam magam.
Egy bő tíz perc múlva egy szál törölközőben, félig vizes hajjal állok a konhyában és hallgatom az üzenetrögzítőt.
- .. és Arthur ne feledd, hogy megígértem a nagyanyádnak, hogy meglátogatjátok Lisával. Ezzel is könnyítünk a bébiszitteren, tudod, hogy milyen nehézeset tud lenni a húgod. Vigyázz a húgodra, meg magadra is ! -
Szórakozottan dobálok egy narancsot, miközben anyám által hagyott üzenetet hallgatom. Félreértés ne essék jó szülőknek tartom őket, nem tehetnek arról, hogy a munkájuk miatt rengeteget kell utazniuk. Az aggódásuk azonban nagyon bosszantó tud lenni, főleg ha az ember már 19 éves és szeretne önállósodni egy picit, a szülei pedig még azt sem hiszik el róla, hogy képes egy héten keresztül vigyázni a húgára, még úgy se, hogy ez már az ezredik alkalom, hogy kettesben hagyják vele. Mindenesetre nekem ez csak jó, hogy van valaki, aki vigyázzon Lisára én pedig teljes mértékben élvezhessem a szünetem.
Ha már az élvezetekről van szó… Visszatérek a szobámba, Pennyvel a sarkamban, felkapom a telefonom és a tegnap estéről maradt füvet tartalmazó kis dobozom és visszatérek a nappaliba. Bekapcsolom a hifit, de csak olyan hangerővel hallgatom, hogy Lisa nehogy felébredjen. Összekeverem a dohányt és a füvet, majd tekerek egy cigarettát, közben a telefonom névjegyzékét görgetem, míg végül a Polly névhez nem érek . Írok neki egy egyedül vagyok itthon, öt perced van ideérni, smst, ami bőven elég ahhoz, hogy behatárolhatatlan kapcsolatom egyik tagja megjelenjen egy fél órán belül és kielégítse minden vágyam. Félreértés ne essék, nem használom ki a lányokat. Csak Pollyt. De vele megtehetem, hiszen két év az két év. Megismertem, megszerettem majd ugyanezzel a lendülettel ki is szerettem belőle. A láng elaludt és esélytelen, hogy valaha is fellobbanjon. Ezzel természetesen Ő nincs tisztában és mindent megtesz azért, hogy visszatérjen minden a régi kerékvágásba még akkor is, ha az egész város hülyének nézi.
Elégedetten hátradőlök a kanapén, mélyen letüdőzöm a füstöt és élvezem ahogy a fű kiragad a valóságból és átrepít egy másik világba.