Home of the Millan's ~ Lilith & Keira

Tárgy: Home of the Millan's ~ Lilith & Keira Szomb. Okt. 19, 2013 3:15 pm

Show me your teeth,

Kockaház, fehérre meszelt falakkal. A természetes színű, lakkozott fa kerítés magasan az ég irányába ágaskodik, megtagadván az utca emberének kíváncsi tekintetét. Így az enyémet is.
Első pillantásra lehetne akármilyen átlagos családi ház, - a külső cseppet megtévesztő lehet - azonban én pontosan tudom, hogy a visszafogott falak milyen fényűzést takarnak. Habár majdnem gondatlanul elsétáltam mellette, úgy kellett megtorpanjak, s visszamatekoznom a házszámokat. A kerítés az, ami megtévesztett. Ez azelőtt nem volt itt. Úgy értem, kerítés az volt, ugyancsak nem ilyen és ekkora magas.
Mélyről feltörő tudatalattim, két dolgot súg. Ez vagy valami fontosat zár belülre, vagy valami egészen mást tart távol. Valószínűleg mindkettő...
Nagy levegő Keira, csak emeled fel a kezed, onnantól úgy is minden megy már magától!
Hosszas nyűglődés után végre magasba - körülbelül a kapu mellé helyezett csengő szintjére - emelem a kézfejem, hogy aztán toporzékolva húzódhassak messze onnan.
Na! Ennyire nem lehetek nyuszi...
Komolyan nem tudom mi üthetett belém. Jól berögzött mozdulattal hátra túrom hosszú hajam, s egy sóhaj kíséretében megigazítom elnyűtt kardigánom alját. Nem mintha számítana, hogyan látnak viszont. Szánt szándékkal hoztak erre a lábaim, lett volna esélyem kicsinosítani magam a nagy találkozásra gondolván, de mit sem számítana.
Egyrészt, mert a szüleim pontosan leszarják mi van velem, akkor meg minek próbálnám elhitetni velük azt ami nem vagyok? Lyukas, kinyúlt pulcsi, fekete bakancs, szakadt farmer ez vagyok én. Nem vasalt szoknya, tipegő, kiskosztüm. Megrázom a fejem.
Régen még érdekelte volna őket a dolog, nagyon is. Azonban egy ideje már - végre - rájöttek, hogy az én jövőmbe már nincs beleszólásuk, levették rólam a kezük. Hozzáteszem, ezért az egyért borzasztó hálás vagyok nekik. Eleinte, mikor eljöttem még havonta küldözgettek pénzt, de hamar kiderült hogy nincs rá szükségem, megállok a saját lábamon, s ezt nem tudták nem észrevenni.

Abban viszont, holt biztos vagyok, hogy a húgom még cseszegetik, belekapaszkodva a parányi reménysugárba hogy belőle még rendes ember válhat. Bár ilyen neveltetés mellet, sajna nem túl fényesek a kilátások.
Lilith.
Miatta vagyok itt. S, nincsenek illúzióim, hogy majd 3 év után csak úgy a nyakamba ugrik mindent elfeledvén. Pontosan tudom, hogy látni sem kíván. Hisz évek estek ki. Három teljes éve, azaz 1095 napja és hozzávetőlegesen 16 órája nem halottam felőle. Igen dátumra pontosan három éve ezen a napon hagytam el ezt a házat, s akkor azt hittem sosem térek vissza.
Francba már! Mérgesen rúgok bele egy nagyobb darab kőbe előttem, mintha csak az lenne az indulatom kiváltója, s hirtelen kapok a csengő után. A másodperc töredékéig tartom ott a kezem, szinte észrevehetetlen ideig hallatszik a figyelemfelkeltő csilingelés.
Tessék! Most aztán várhatok, hogy kijöjjön valaki. Remélhetőleg anya van itthon, ő az egyetlen három fős 'családomból' akivel néhanapján telefonon még tartottam a kapcsolatot.
Mi ez a hihetetlen gyávaság? Sosem voltam ilyen, mindig egyenes gerinccel néztem szembe a problémákkal. Most meg el tudnék süllyedni.
Félek. Ez pedig a legfőbb jele, hogy magam is tudom bűnös vagyok. Nem úgy, mint a tolvaj aki nem bukik le egy-egy kisebb manővere alkalmával. Vagy akár a kismacska, amelyik belenyal a tejfölbe amikor a gazdája éppen nem figyel. Nem.
Nekem az a legfőbb bűnöm, hogy önző voltam. Itt hagytam, tökéletesen magára a húgomat a kiállhatatlan szüleinkkel. Sokáig takaróztam ilyen érvekkel, hogy; 'de hát azelőtt sem volt olyan szoros a kapcsolatunk' meg hogy; 'nem hozhattam volna magammal, hiányoztak volna neki apáék'. De ma már én magam sem hiszem el ezen mentségek egyikét sem. Hányni tudnék a viselkedésemtől.
Az az egy vigasztal, hogy most hogy ideálltam, megkaphatom végre a büntetésem Lilith-től, a múltbéli viselkedésemért. Mert annyira azért ismerem, hogy nem fogja ezt elnézni. Él bennem a remény, hogy idővel oldható lesz a kapcsolatunk újra, azt viszont pontosan tudom, hogy ez nem lesz egyszerű menet. Viszont én rontottam el, nekem is kell rendbe hozni, ha már a szüleink nem voltak képesek megtenni ezt amíg mi gyerekek voltunk. Akkor nem is történt volna soha ilyesmi, nagy valószínűséggel még mindig itt élnék.
Kezdem azt hinni, hogy valójában nem is csaptam rá a csengőre, csak hallucináltam idegességemben, amikor ajtó csapódást hallok, s a szíven akkorát rúg hogy tennem kell egy lépést hátra. A fránya kerítés lapjai szorosan illeszkedni egymáshoz, agy még csak azt sem tudom kivenni a réseken keresztül, hogy egy férfi avagy nő alakja közeledik.
Idegesen fújom ki a levegőt. Gyerünk Keira, hol van ilyenkor az a brilliáns lélekjelenléted?

Tárgy: Re: Home of the Millan's ~ Lilith & Keira Vas. Okt. 20, 2013 3:24 am

Here come sickness, walkin' down my street...

Egy szar nap kezdődött ismét. Általánosságban is szar lenne, mert mindig az, amikor itt vagyok, ebben a burzsoá hányingerben, de ez most különösen... Pont ma három éve, hogy a nővérem elment. Azóta nem találkoztam vele. Hogy nem akarom látni sem, az túlzás lenne magammal szemben, de nyilvánosan ezt hangoztatom. Igazából... hiányzik és ezt csak Lucifer tudja, az én egyetlen mentsváram. Úgy döntöttem, tömény füstbe és zenébe temetkezve sajnáltatom magam neki egész áldott nap. Látszólag nem volt ellenére az ötlet, amikor reggel befúrva magát a takaróm alá nedves kis nóziját az enyémnek tolta és izgatottan csücsülve a fejem mellett várta, hogy kimásszak.
Minden úgy indult, mint szokott, amíg én zuhanyoztam ő a wc lehajtott fedelén ülve tisztogatva magát várt engem, adtam neki kaját, én meg csokit tömtem magamba, mert semmi kedvem nem volt lemenni. Ez jó lesz nekem akár egész napra is - gondoltam és egy boxerben meg egy elnyűtt zenekaros pólóban lambadáztam. Olyan Systemes kedvem volt, így miután közöltem Luciferrel, ő nyikkantott egyet, amit helyeslőnek véltem már szólt is a muzsika a hangszórókból. Ugráltam, énekeltem és ugráltam és énekeltem pár számon keresztül, mikor kifáradva kihúztam gy dobozt az ágyam alól. Kezdődhet a füstösítés - vigyorodtam el, elővéve egy kis tasit és cigipapírt. Az éjjeliszekrényemen heverő cigisdobozból kivettem egy szálat, majd nekiláttam. Mára már elég gyorsan és ügyesen megy a tekerés. Mikor kész lettem, megmutattam Lucifernek a remekművet, ő újra nyavintott egyet és szerintem már előre tudta a sorsát, hogy ismét ő is be lesz tépődve...

Macskával a hasamon, a földön fekve néztem a szrokfeketére mázolt plafont és nem érdekelt már semmi. Éreztem, ahogy zsibbad az agyam és jó volt. Egészen addig, amíg Lucifer hirtelen föl nem pattant és az ablakba nem ugrott nyarvogni. Amilyen gyorsan tudtam, igyekeztem felvakarni magamat a földről, s mire sikerült, már tudtam, hogy mi a helyzet. Alighogy felálltam, meghallottam a csengő irritáló bongását odalentről. Már annyiszor tönkretettem azt a szart, a halkítást is próbáltam, de egyszerűen mindig visszaállítják az eredeti felállásba. Kimondhatatlanul irritál. Főleg, amikor csak csendet akarok magam körül, és bamm, valaki megnyomja a csengőt, és mintha kiütöttek volna a saját testemből... meghalnak a hallószőröcskéim...
Szóval sikerült fölállnom és az ablakhoz sétálni, hogy felnyaláboljam a macskámat. De inkább ne tettem volna. Mármint az ablakhoz sétálást. Hirtelen megállt bennem az ütő és azt hittem, mindjárt elhányom magam a látványtól.

- Már csak te hiányoztál a boldogságomhoz - szűrtem a fogaim között és még Lucifer is abbahagyta a dorombolást. Pedig szinte állandóan dorombol.
El akartam menni az ablaktól, de a lábaim odagyökeredzettek. Nem tudtam levenni a szemem a kapu előtt állóról, a szívem összefacsarodva próbált dobogni, a gyomrom forgott, szúrt és görcsölt, a fejem pedig iszonyatosan zsongott. Szorította magamhoz Lucifert és idegesen szívtam a maradék Joe-mat... Harcra fel, Lilith!

Tárgy: Re: Home of the Millan's ~ Lilith & Keira Vas. Okt. 20, 2013 6:18 am

Show me your teeth,

Lépések. Egy pár láb trappol le a lécsőn, mindössze ennyit vagyok képes kihallani. Egy, kettő...jobb utána bal. Az illető, aki minden bizonnyal egy családtagom - hacsak anyámnak nem sikerült beszereznie valami szélhámos házvezetőnőt - kínzó lassúsággal közeledik a kapu felé. Amilyen vehemenciával becsapódott az ajtó, azt gondoltam volna majd csak gyorsan, energikusan ideszalad valaki, feltépve a kaput elsodorva engem saját belülről fakadó lendületével de nem. Ehhez képest messzi nyújtván a perceket előttünk, a személy mintha csak vonszolná magát, minimális életkedvvel. A házvezető felvetett gondolata persze mindezt megmagyarázná. Egy megfáradt idős hölgy, ki zsörtölődve törölgeti a port a családi képekről.
Innen két lehetőség él. A képeken én is ott vagyok pusztán csak azért mert lusták voltak levenni, konkrétan annyit sem törődtek, hogy eltüntessenek. Ahogy a hölgy kifárad és meglát rögtön megismer, s boldog mosollyal az arcán invitál be egy kávéra.
A másik lehetőség, - a valószínűbb - hogy egyáltalán nem szerepelek a kirakott képeken avagy a házvezető nem ismer meg, s mikor elmondom neki, hogy én Rachel Millan lánya vagyok, nos egyszerűen a képembe röhög. Elküld a francba mondván ; Millanék-nek csak egy lányuk van!
Valahogy így képzelem el a következő perceket, s ez a furcsán valószínűtlen képzelt szituáció egy pillanatra elfeledteti velem, miért is állok itt. Cseppet szórakozott vagyok mostanság...

Tompán érzékelem, ahogy pár méterre tőlem megcsörren egy kulcscsomó, s ez visszaránt a valóságba, ahol egyáltalán nem talált házvezetőnőt az anyám. Igazából ilyesmi még csak gondolat formájában sem fogant meg eddig a fejében.
A két lábfej és a kulcscsomó, végre elér a kapuig, s feltehetőleg pontosan velem szemben áll meg. Ahogy a kulcs betolódik a zárba, következő pillanatban egy macska frusztrált nyávogása üti meg a fülem, és a puffanás zaja ahogy az állat földet ér. Lucifer.
Ettől a perctől kezdve fikarcnyi kétségem sincs, egészen biztos vagyok benne, hogy a kapu túloldalán Lilith áll. Senki más nem lenne hajlandó az ölében hurcolászni azt a szőrgombolyagot rajta kívül.
Persze kötődése az állathoz teljesen érthető. Az övé Lucifer az enyém Szappan, az állatokon kívül semmi más nem maradt számunkra. Nyilván támaszkodhattunk volna akár egymásra is, de utólag már könnyű okosnak lenni.
Végre valahára a kapu a zsanérok kellemetlen nyikorgó hangjával kísérve szélesre tárul.
Hirtelen nem is tudom pontosan mit látok. Mármint, az előttem határozottam sértődötten, karba tett kézzel álló jelenség nyilvánvalóan a húgom, de alig hasonlít önmagára.
Leginkább...rám hasonlít. S, ez megrémiszt.
Bár haja most rikítóan vöröses-rózsaszínes árnyalatban virít, az arcvonásai az enyémek. Apáéi. A miénk. Mielőtt még jobban elmerülnék a látványában, s kényelmetlenül hosszú ideig kezdeném bámul, lesütöm a fejem hogy a bakancsom lerúgott orrát fixírozhassam. Újra felnézek, de nem az arcára. El a feje mellett, a ház irányába. Muszáj mondanom valamit.
- Lilith. Jó újra látni. - bár mondatom több ponton támadható, hirtelen jobbat nem tudok kipréselni magamból. Erre aztán simán rávághatja, hogy; "Örömöm bár viszonzatlan marad, de tud hozni zsepit, ha ettől sírhatnékom támadna."
Vagy valami nagyon hasonló frappáns kis riposztot amit tőle megszokhattam. Nem érdekel, végül is egyszer már megfutamodtam, még egyszer nem fogom megtenni. Erőltetem a tekintetem, hogy végre egy őszinte mosollyal nézhessek a szemébe.
A mosoly is felidegesítheti, de inkább nem próbálok meg ismét lehetséges opciókat előrevetíteni, akármilyen idegesítő szokásom is ez. Fölösleges volna.
- Egyedül vagy itthon? - Próbálkozok tovább, hátha kifacsarok belőle legalább egy 'sziá'-t. Kieresztem az eddig észrevétlenül benntartott levegőm. Komolyan izzasztó órák, rossz esetben percek állnak előttem...

Tárgy: Re: Home of the Millan's ~ Lilith & Keira Szomb. Okt. 26, 2013 4:52 am

Here come sickness, walkin' down my street...

Vártam. Nem tudtam mást csinálni... A látvány hirtelen sokkolt és örömet is okozott. Persze a remény apró parazsát, miszerint újra visszajön hozzá(m)nk, el is oltottam hirtelen. Nem, a nővérem elárult és most biztos, csak valami pitiáner hülyeség miatt jött. Valószínűleg anyánkhoz. Hányingerem támadt. Egyre jobban émelygett a gyomrom, szédültem és csillogó pontok cikáztak a szemem előtt. A kialvóban lévő dzsojámat gyorsan és idegesen kezdtem el újra szívni, attól várva valami enyhülést, esetleg megváltást.
Nem mozdult senki a házban, valószínűleg itthon sincsenek - gondoltam mérgesen. Miért is lennének és ugyan miért is szóltak volna?! Undorító banda, utálom és hánynom kell tőlük. Mély levegők tömkelege kellett ahhoz, hogy Luciferrel a vállamon, mezítláb meginduljak le, majd ajtót és kaput nyissak. Nem akartam odaérni. Nem akartam látni a testvéremet testközelből. Igazából, jobban örülnék, ha halott lenne. Úgy nem tudna több fájdalmat okozni az így is nyamvadt életemben. De nem kerülhettem el a sorsomat. Ó, mennyire gyűlöllek, karma! Kínzóan lassú sebességgel, de sikerült odaérnem a kapuhoz. Lucifer ideges volt, le is ugrott rólam és zavartan cikázni kezdett a lábam előtt, veszett nyüsszögés közepette. Tétováztam egy kicsit, talán percekig is, mire kinyitottam a kaput. Összeszorítottam a fogaimat, mély levegőt vettem és fölnyaláboltam Lucifert, mintegy pajzsot tartva magam előtt. Ficánkolt, de tudta, hogy most nem szabad itt hagynia...

- Hű, és akkor most örömujjongásban kéne kitörnöm? - fintorogtam és rákényszerítettem magam, hogy nővérem szemeibe nézzek. Nagyjából mintha tükörbe néztem volna. Ijesztő volt a látvány... Lassúnak kellene lennem, szívem mégis kalapált, mint valami őrült. Lehet vagy 300-as pulzusom - gondoltam valahol tudat alatt. Közben pedig küszködtem a hányingerrel, Lucifer karmait a karomba vájta, de nem nyikkantam meg, hiába fájt, mint a veszedelem.
- Ugyan, Keira... Szép nem vagy, hülye ne legyél! Szerinted kijöttem volna, ha van rajtam kívül bárki ebből a rohadt családból itthon? - hunyorogtam rá utálkozva. Ha akartam volna, sem tudtam volna kedvesebben szólni. Harag bugyogott bennem, mély harag és düh keveréke, talán ezért sem érdekeltek Lucifer karmai, pedig már éreztem, ahogy kibuggyan a vérem. - Hallgatlak, milyen Isteni sugallat vezérelt arra, hogy ide merészelj jönni, drága testvérem?

Tárgy: Re: Home of the Millan's ~ Lilith & Keira Szer. Okt. 30, 2013 7:10 am

Show me your teeth,

Feszengve ácsorgok a kapuban, mint valami csalfa férj akit a feleségének esze ágában sincs beengedni. Ha a szomszédaink még mindig ugyan azok akik évekkel ezelőtt is itt éltek, nos kétség sem fér hozzá pompás műsorban lesz részük...
Kellemetlen érzés szótlanul toporogni valaha volt otthonod bejáratánál, az azonban még kellemetlenebb ha a tulajdon húgod némasággal tüntet a jelenléted ellen, szóval az hogy átléphetem a ház ajtaját egyenlőre opcióként sem merül fel a délutánomra tekintve. Annak is repesve fogok örülni ha egyáltalán megszólal a drágaság.
Miközben húgom szavait úgy várom akár zsidók a messiást, önkéntlenül is azon kapom magam hogy elkezdtem tépdesni a bőrt a számról. Borzalmas szokás, elképzelésem sincs honnan tanulhattam, de idegességemben gyakran csinálom, s a vicces része hogy sokáig észre sem veszem, csak amikor már vérzik az ajkam. Szerencsére hamar észbe kaptam és kényszertettem a kezeim hogy nyugodtan simuljanak a pulóverem zsebébe. Persze az lett a vége, hogy az ujjaim összevesztek és egyesével kezdtem kiroppantgatni őket....remek.
Aztán mikor megtört a jég és Lilith végre kinyitotta a száját, hamar kívántam azt bárcsak inkább csöndben feszélyezve néztük volna egymást, míg meg nem unom és tovább nem állok. De mindegy, számítottam a beszólások sorozatára így nem illetődtem meg túlzottan, annak ellenére hogy sosem hallottam még puha hangját ilyen keménynek ezelőtt.

-Hű Lil, azta! Apu tud róla hogy a kislánya milyen szép véleménnyel van egy olyan szép és szent kötelékről, melyet családnak hívunk? - Megrázom a fejem, mintha csak egy rosszalló mozdulatot kívánnék tenni annak érdekében, hogy nyomatékosítsam a szavaim. Ismerem a húgom és tudom, hogy mindez csak álca. Node én is színészkedem, ennek pedig több oka van. Először is tökéletesen tisztán látom, hogy szép szavakkal itt most nem érek semmit, okosan kell cselekednem. Ez az egész olyan mint egy játék, melyet ha nem ésszel játszom könnyen 'gameover' lehet a vége, s nekem nincs még két plusz életem. Kijött ő és anélkül kezdte el a játszmát egy bizonyos stílusban, hogy tudna róla. Én azonban tudom miért jöttem és a célom elérésének érdekében fel kell vennem a szerepem, ezen áll minden.
A másik pedig nyilvánvaló, hogy nővéreként nem hagyhatom, hogy így beszéljen velem, akármennyire is megérdemlem. Más dolog, hogy ezzel csak még jobban felhergelem, de egy ponton túl már lényegtelen ilyesmivel foglalkozni, azt a pontot pedig már akkor túlléptem mikor meglátott tehát nem aggódom. Előbb utóbb elérem, hogy ne bírja tovább és kiakadjon, és én éppen erre játszom. Utána lenyugszik és nem lesz baj.
-Nos tudod. - Egy széles vigyor keretében összecsapom a tenyerem, mintha csak kicsattannék az örömtől, olyan bejelentésem van számára. -Hiányoztatok már! Gondoltam beugrom beszélgetni kicsit. - Tisztában vagyok vele, hogy majd szétfeszíti az ideg, s látni hogy nekem milyen felhőtlen a kedvem...nos nem lehet kellemes.
Van egy pillanatnyi időm, mielőtt válaszolna és a szellő felém fújja a kellemesen édes füstölő aromájára emlékeztető illatot melyet a húgom hordoz. Azonban ahogy segítségemre válik a szaglásom, rájövök hogy a füstös illat kettéválik és a felismerés megüt. Egy tizedmásodperc alatt sikerül visszafognom magam, hogy ezt is a szemére vessem, azonban az agyam szerencsére toppon van és még idejében leállítom magam. Hálás vagyok, amiért észrevettem és nem fogok elmenni mellette, azonban ezzel még várni kell. A dolog komolyabb, mint hogy puszta bosszantásból a fejéhez vághassam. Arra a célra mást kell találni.
-Dehát ha egyedül vagy, az is remek! Úgyis régen tartottunk már egy naaagy közös csajos, dumálós délutánt. - Nem hagyom hogy az arcom egy pillanatra is elárulja, lelkesedésem közel sem ekkora, de ha színészkedés, akkor már játsszuk rendesen! - Naa mi ez a fancsali tekintet a bájos pofidon? Be sem engeded a nővéredet? -
Csábos mosolyomat felöltve nagyokat pislogok, s remélem ezúttal elég messzire mentem...

Tárgy: Re: Home of the Millan's ~ Lilith & Keira Szer. Okt. 30, 2013 10:14 am

Here come sickness, walkin' down my street...

Szemforgatva hallgattam a mondandóját. Komolyan ennyire bugyutának hisz, hogy ezt a maszlagot én majd csak úgy beveszem? Hisz látszik a szemeiben, hogy még nálam is jobban tudja, hogy mennyire a pokolba kívánom őt. Felőlem akár az egész utcát végigparádézhatja sziporkázó vigyorral és behízelgő csevegéssel, csak épp engem nem fog átverni. Három év, az bizony három év. Ha igazak lennének a szavai, nem most jött volna, vagy legalább minimálisan tartotta volna a kapcsolatot velem is, de nem. Ő tökéletesen elvolt magának és rohadtul nem érdekelte, hogy mekkora szarban hagyott itt, a kamaszkorom kellős közepén... Nem érdekeltem őt még én sem, csak az, hogy menekülhessen minél hamarabb.
A monológja végére, hogy őszinte legyek kedvem lett volna a szájába dugni egy pisztoly hideg csövét, s amint ijedten a szemembe néz, bájos mosollyal meghúzni a ravaszt. Ó mily' szép álmok ezek, Lilith! Fantasztikus lenne, ha minden ilyen idegesítő tényezőt ilyen hatékonyan tudnék semlegesíteni. Természetesen következmények nélkül...

- Nos, valószínűleg hasonlóképpen hidegen hagyná, mint ahogy az, amikor a kedvenc és gyönyörű kisnagylánya olyan kétségbeesetten fogta magát és batyus cigányt játszva elmenekült abból a házból, ahol az a bizonyos "szent kötelék" él... - válaszoltam a szempilláimat rebegtetve gúnyos mosolyt villantva rá. Hirtelen máris jobb kedvem lett, úgy egy fél hajszálnyival, mert a késztetést, miszerint fogjam meg a nehéz kaput és egy egyszerű mozdulattal csapjam rá, valamiért elfojtottam... Ezért természetesen közöltem is fejben magammal, hogy abszolút elment az a maradék kis eszem is, amit még meghagytam arra, hogy ne váltsak szobanövény üzemmódba.
- Hűha, beszélgetni? Így három év után csak így? Jött a lelkiismereted suttogni a füledbe, vagy mi? Várj, kitalálom, ha nem be vagy lőve, akkor biztos most ébredtél az amnéziádból, mert olyan, hogy mi ketten csajos napot tartsunk, nos mikor is volt utoljára? Ááá, soha? Ó igen... Szóval, ha csak ezért jöttél, akkor köszi, de mehetsz is. Ja, hogy valahol mélyen még te is itt laksz? Bocsesz, már el is felejtettem, tudod, mit... csinálj amit akarsz... Csak engem hagyj ki belőle! - beszéltem hozzá végig tartva a gúnyos mosolyomat és a hangvételt, na meg a gesztikulálásról se feledkezzünk meg. Lucifer valószínűleg elkezdte élvezni a műsort, mert nekiállt dorombolni. Mondandóm végén azonban már nem mosolyogtam és ahogy az utolsó szót is a szemébe mondtam, hátatfordítva neki, tárva nyitva hagyva a kaput, benne a kulcsokkal megindultam befelé. Nekem mára ennyi bőven elég volt ebből a szappanoperából, persze tudtam, hogy ő nem így gondolja és nem fogja feladni. Én sem tenném...

» Keira Millan
» Lilith Millan