Julien ~ Crispin --> Julien háza

to Crispin

Hétvége, végre, önmagam lehetek a magam szerencsétlen, esetlen, engedékeny és kenyérre kenhető módján. Nem mondom, hogy nem jó feszültség levezetés a hét öt napján parasztnak és gorombának lenni, de a maradék két nap az áldás, szeretek önmagam lenni, kevésbé vagyok frusztráló. Így csak pihengetek, zongorázom picit, filmezek, és jól érzem magam, nincs benne semmi rendkívüli. Így a jó, a helyes... a nyugis. Távol vagyok az iskolától... távol vagyok Crispintől, ami meg a világ leghelyesebb dolga, és a legokosabb, amit csak tehetek. Mert nem jó, ha a közelemben van, annyira tetszik, minden kis része, aa mosolyától kezdve az, ahogy zsebre vágja a kezét. Szánalmas, főleg az, hogy idősebb vagyok nála, és utána epekedek, omlok, bomlok, szenvedek. De tanár vagyok, tilos rámásznom, főleg úgy, hogy nem is tudnék rámászni, neki kéne rám, de nem tűnik úgy, hogy szmpi vagyok neki, csak a semmiért meg nem teperek és ez az egész, teljesen elvonja a figyelmemet mindenről, rajta agyalok, pörög az agyam, pörög a szívem, teljesen összezavar, azt sem tudom, merre áll a fejem, már nem is tudom kikerülni sem, mindenhol ott van, én meg menekülök, végül is nem maradhatok a laksomban örökké és... Jesszus, vegyek már levegőt!
Csengetnek, gyanútlanul battyogok le és nyitom ki... mikor meglátom, hogy ki áll benne, elgurul az állam. Bassza meg, ilyen nincs. Remélem, hogy hamar kihajíthatom, de nem.  A házra tett megjegyzését figyelmen kívül hagyom, nem édekel, mit gondol a házamról, nem is kéne itt lennie!
- Honnan veszed, hogy nem engedném? Tőlem szúrd csak el nyugodtan! - Eresztem el az ajtót, de nem zavarom ki, csak otthagyom, bejön, ha tényleg akar valamit, elmegy, ha ez elijesztette. Rohadt élet, azt hittem, tényleg van két védekezésből bunkó vagyok szabadnapom. De miért is lenne... viszont ez így nem jó, muszáj tartanom a távolságot, ha nem akarom pofátlanul megcsókolni. így azonnal beálltam a bárpult mögé, hogy biztosan legyen köztünk valami.
- Kérsz kávét? - Kérdeztem, de nem néztem rá, válaszának megfelelően csináltam egyet, vagy kettőt, majd a sajátommal megálltam a pult végén, igaz, ott nem volt szék, de jó volt itt.
- Kérdezz akkor, essünk túl rajta

Dum,dum,tsss

Két dolgot tehetek. Vagy beadom ilyen gyér írással dolgozatomat, vagy fogom magam és megemberelve összehozok egy elfogadhatót. De nem, saját magammal nem könnyű elbánni, makacs vagyok, mint az öszvér és egy istenért sem látnám be, hogy képes lennék ezt egyedül is megcsinálni. Segítségért kiálltok, s ki más lenne elfogadhatóbb, mint a drága, kedves professzor a gimis részlegről? Keni, vágja a törit és irodalomban is remekel, hiszen azokat tanítja, ezért sem vagyok szégyenlős a segítségét kérni. A legtöbb ember fogná a kis telefonját, és feltárcsázva a számát kérne pár támpontot a dolgozatához, esetleg e-mailt írna neki, hogy segítsen… de én…
Bepofátlankodok a szerény kis hajlékába, s mint aki jól végezte dolgát szólom le, hogy mekkora ez a számára, hiszen egyedül él benne, na, jó. Van az a kis barátnője, akivel se veled se nélküled kapcsolatot folytatnak, ami még csak arra se jó, hogy a maci bemenjen a málnásba, mert a csaj tán elutasítja vagy mi a fene. Áh, nem az én dolgom, nem is töröm rajta a fejemet.
- Mit szúrjak le? – kérdőn, és kissé csillogó szemekkel pillantok fel rá, arcomon gonoszkás vigyor játszadozik. Lazán túrok a hajamba, nem sietek el semmit. Mindent jól megnézek magamnak, amit láttatni enged az előszoba a házból. Mint a rossz betörő, először kifigyeli a helyeket és csak utána jön elvinni a számára megtetszett dolgokat. De velem nem fog ilyen előfordulni, mert ha mégis eljönnék akkor azt nem kéne elvigyem, biztosan jönne az magától is, két lábon.
- Igen, jól esne egy édeskés kávé, kis tejszínnel rajta. Három cukrot kérek bele, köszönöm. – bólogatok hevesen, majd miután megcsinálta nekem is az isteni nedűt elveszem és belekortyolok. Nem olyan, amilyet én szoktam inni de egynek elmegy, én pedig nem fogok most ezen rágódni. Nagyokat nyelve a kávémból iszogatom, majd meg sem kérdezve ülök fel a pultra, ami gondolataim szerint barikádként szolgált. Sikertelenül.
- Szóval… írtam én valamit, de szerintem ezzel a tanár simán kitörli a seggét és nem fogja megadni rá az átmenő jegyet. Nézd át, és mondd meg mit írjak rajta, hogy elfogadható legyen. – lazán kapcsoltam ki a táskám csatjait, majd kihúzva belőle a nyomtatott papírt a kezébe nyomom. – Kávéfolt nélkül kérném vissza, ha lehetséges.

to Crispin

Azt hiszi, hogy ez vicces, pedig nem az... kicsit sem az, nagyon nem az, ez szörnyű, iszonyú! Most szakítottam Nayaval, és szeretetéhségem van, szeretném, ha valaki... hozzám érne, megcsókolna... lefeküdni valakivel, igen ezt akarom, ő meg jön a csodás képével, és szédít... ő is csak szórakozik velem, és ez kibaszottul nem vicces, hiába is csinál belőle azt. Szemet forgatok a leszúrós megjegyzésére, próbálok nem behelyettesíteni, és elképzelni dolgokat, hanem felülemelkedni mindenen, de nem megy, ha ilyen közel van hozzám, és...
- Nem le... hanem el. Két betű, reméltem, még maga sem tudja felcserélni őket, hát tévedtem. - Mosolyogtam rá fanyarul, reméltem, hogy ez neki is kellő helyre talált, ha már ő tövig mártja belém a kést, és elfordítja, csontot roppant, és a szívem felé tolja a hűvös pengét. Talán ezzel leállítom ezt a fajta humoros fiúként viselkedését, de ki tudja, én Crispinnel kapcsolatban már semmiben sem vagyok biztos. Felmentem a lépcsőn a nappaliba.
- Vigyázz, ne lépj rá a nyulamra - Szóltam hátra vállam felett, az apró, homokszínű törpenyúlra gondolva, aki mindig ide- oda pattogva csúszik a parkettán, és most is sikeresen kiszaladt a kis seggén az egész szoba közepére.
Csináltam az óhaja szerint kávét és hozzá csúsztattam... volna, de már mellettem ült. Nagyon közel, a francba, hát ez hihetetlen. Éreztem az illatát, teste melegét, finoman megremegtem, szusszanva hunytam le a szemem, ilyen nincs, utálnak az istenek, folyton csak belém rúgnak! De ne örüljön Cris, tudom, hogy tudja, avagy látja, mennyire oda vagyok érte, és mennyire szenvedek a közelségétől, ha másból nem, abból, hogy nem nézek a szemébe, egészen tuti, hogy tudja. Ő pedig kínoz, nem is megy el, de nem is ér hozzám. Akkor ne várja, hogy én is kedves legyek.
- Hát persze - Mosolyogtam rá negédesen, majd kikerültem a pultot, vörös tollal a kezemben leültem a kanapéra, és pofátlanul beleírtam. Mondjuk nem nagy cucc, ha már nyomtatta, kinyomja újra, de érezze, hogy nem örülök annak, amit művel. Kihasznál. Össze-vissza írtam a lapra, kihúztam, átnyilaztam dolgokat, logikai sorrendbe tettem, az időrendet is helyre hoztam, megírtam, hogy hol kell enter, és hol kell teljesen új bekezdés, és a hátoldalára még írtam neki egy oldalt, amit beleírhat. Nem csesztem ki vele, jól javítottam ki a lapját, még a helyesírási hibákat is kiszedtem. Aztán dísznek " véletlenül" ráraktam a poharam a lapra, ezzel szép, kerek kávéfoltot hagyva. Kiürítettem a poharat, felvettem a fogalmazását és felé nyújtottam.
- Gratulálok, Mr. Tonkin, magánál még a kilencedikeseim is jobban írnak helyesen - Kacsintottam rá felkapva egy almát, és a szekrénynek dőltem.

Dum,dum,tsss

Én nem hiszek semmiben, legalábbis nem gondolkodok butaságokon, és nem próbálok olyan lenni, mint aki nem vagyok. Olyan dolgokat csinálok, mondok és gondolok, amelyek rám vallanak és senkinek nincs esélye arra, hogy megmásítsák ezt a dolgot. Még attól sem hatódnék meg, ha kiderülne, hogy a kedves történelemtanár valamint irodalom szakértőről kiderülne, hogy meleg és vonzódik hozzám. Nem számítana, nem szoktam ilyeneken kiakadni, hisz én mindkét nemet csodálatosnak és fenségesnek tartom, nem válogatok.
- Mint mindig a kedvessége az egekig hatol, ahol boldoggá tesz mindenkit. Komolyan, ezt a tulajdonságát tanítani kéne, hátha a többi, modortalan, kedvtelen és f*szkalap ember is ráérezne erre a dologra. – vonok vállat, és elégedett vigyor kúszik fel az arcomra.
Miért van, hogy az emberek csak akkor érzik jól magukat, ha úgy viselkednek, mintha ők lennének a legnagyobbak és a többiek még csak a lábujjukig sem érnek fel. Sose értettem az ilyet.
Nem mondtam semmit, sőt még csak utána sem mentem, a pultnál maradtam és csak néztem ki a fejemből. Néha néha odapillantottam hozzá, és láttam, ahogy lelkesen javítgatja pirossal a kis szösszenetemet, mintha egy játékot adtam volna a kezébe. Néha azon tűnődöm, hogy ez az ember bizony hülye, és nem érdemli meg senki társaságát. De a végén mindig rájövök, hogy mindenki megérdemli a társaságot, csak azért nem mindegy, mit ad cserébe. Ha továbbra is ilyen kedvesen bánik velem, akkor hamar búcsút kell mondanunk egymásnak és remélem akkor egyedül fog meghalni.
Nem nagyon hatotta meg az, hogy megkértem a kávéfoltot mellőze a dolgozatomról, de hát ennyire számíthatok tőle. Ilyenkor látom meg, hogy a nagyon aranyos és örömteli éne hiányzik belőle, talán sose volt és nem hiszem, hogy mostanában lesz.
- Maga tud rendesen, kedvesen is viselkedni? Vagy csak a bunkó stílus megy magának? – pillantok rá kérdőn, miközben elvettem a pirossá változott papíromat. Nem néztem meg a változtatásokat, csak eldugtam a táskám mélyére és azt letettem a pultra. Felálltam majd közelebb menve hozzá tettem csípőmre a kezemet.
- Volt már maga laza? Úgy értem olyan, mikor semmi nem érdekelte, és felhőtlenül szórakozhat bárkivel és bármivel. Szerintem jót tenne magának egy ilyen, nem gondolja?

to Crispin

A sértéseit elengedtem a fülem mellett, vagyis úgy tettem, az, hogy belül hogy esett, azt hagyjuk. Próbáltam nem most feldolgoztatni magammal a bókokat, nem akartam most engedni, erőszakkal kényszerítettem magam arra, hogy csak oda figyeljek, arra amit csinálok, de remegett a kezemben a toll, reméltem, hogy azért sikerül olvashatóan írnom. Mikor odaadtam neki, meg sem nézte, csak eltette, talán jobb is volt így. Játszottam az almával, forgatgattam ujjaim között, és magam elé néztem, nem válaszoltam a kérdésére, de már nem bírtam sokat nyelni, olyan volt, mintha töltené belém a rossz érzést, és már a nyakamnál lenne, rossz, fullasztó érzés volt, mintha valami elszorította volna a légcsövem. Akkor sem emeltem fel a fejem, mikor közelebb jobb, és megállt előttem. Tovább töltötte, már a számban éreztem, keserű volt, nehéz. Összeráncoltam a szemöldököm.
- Igen, voltam olyan kellemesen laza. A focicsapat bezárt a szekrénybe, ott voltam tizenöt órán keresztül... bent a szekrényben, egész este. Remek volt, gimis évem legszebb napja  - Bólintottam és torkot köszörültem.
- És ha már felhőtlen szórakozásra adnám a fejem, rajtad már nem lenne ruha és nem itt állnánk, hanem egy emelettel feljebb. De tanár vagyok, vannak kötelességeim  és vannak szabályok - Dörzsöltem meg az arcom és hajamba túrtam, és felnézve rá ajkamba haraptam. Átgondoltam a helyzetet, gyorsan átfuttattam, majd egy keserű mosoly szaladt ajkaimra.
- Hadd adjak én is egy tanácsot neked, Cris. Ha már megszántál egyel te is. Ha valakit bunkó, modortalan, kedvtelen és faszkalap embernek tartasz, akkor legyen benned annyi gerinc, hogy nem kérsz tőle semmit. Azt sem, hogy kijavítsa, és félig újraírja amit csináltál. Mert ez gerinctelenség. Állj ki a véleményedért - Vontam vállat egyszerűen. Elment a kedvem Cristől. Persze, könnyebb a másik szemére hányni, hogy mi, mint befektetni egy kis erőt, és kideríteni, hogy miért olyan, vagy közelebb kerülni hozzá. Féreg dolog, amit Crispin csinált. Kihasznált, egy tetű, ez van.
- Nem miattam kellett volna nem eljönnöd, mert most se fogom elvenni tőled, és nem írtam tele baromságokkal, azután sem amiket mondtál. Csak simán... egy lelkiismeretes ember nem tesz ilyet. Jót tenne neked is egy - Igen, tegeztem, de cserébe nem rohadékoskodtam, hanem én én voltam. A jelenlegi elszomorodott, lemondó énemmel együtt. Letettem az asztalra az almát.
- Ennyi? Vagy szeretnél még kérdezni valamit? - Kérdeztem érdeklődve, olyan kedvességgel, amivel az összes eladó rendelkezik a botóltokban a vevő felé, mintha azt mondtam volna: Adhatok még valamit?

Dum,dum,tsss

Sose kedveltem az ilyen embereket, mint amilyennek most mutatkozik a szemembe Julien. Mindig értelmes személynek gondoltam, aki csak a suliban annyira mogorva, hogy a lányok sírva futnak el tőle, és igazából egy szeretnivaló alak. De nem, tévedtem, és ez megsebezte hatalmas egóm falát, ami igen megvisel engem is. Általában remek emberismerő vagyok, de ahogy elnézem most eléggé benéztem a dolgot, mert nincs benne egy csöpp jóindulat sem és a kisujjából sem tudná kiszívni, mint egyesek a tudást.
De nem, nem fogok ítélkezni, legalábbis hangosan nem fogok egy szót sem mondani arról, hogy mit gondolok róla ebben a percben.
Nem volt szándékom megbántani, esetleg rossz dolgokat önteni a torkába, hogy megfulladjon benne, egyszerűen ez vagyok én. Ja, és ha nem lenne ő ennyire tetű, rohadék, és inkább nem részletezném micsoda akkor nem azt kapná, amit főzne. Ennyi az én személyes véleményem.
- Az érdekes lehetett, engem is betettek egyszer a szekrénybe, szerencsémre csak két órát álltam benne míg a lány megtalált a szekrényében. Azóta nem szeretem a sötét és szűk helyeket. – vallottam be sóhajtva, majd ellépve tőle túrtam hajamba vállamra kapva a táskámat.
Következő szavaira csak elmosolyodtam, hatalmas vigyor keletkezett arcomon és csillogó szemekkel néztem rá, kihívással teli tekintettel.
- Úgyse mernéd megtenni, még akkor sem, ha nem lennél tanár. Csak a szád nagy Julien, talán be kellene tömni valamivel… lenne is ötletem. – kacsintottam rá sokatmondóan, reménykedve abban, hogy megérti a célzást és nem kell a szájába rágnom semmit sem.
Néha komolyan azt érzem, hogy a tanárok nem értenek meg minket, pedig Juliennel még egy korosztály is vagyunk, legalábbis majdnem, csak pár évvel vagyok fiatalabb, de nem félénk.
- Julien te teljesen félreértettél engem, én nem azért piszkáltalak, mert bunkó vagyok, vagy görény. Egyszerűen csak szeretek piszkálódni, főleg az olyanokkal, akiket kedvelek… - a padlóra szegeztem tekintetem, s reménykedtem benne, hogy még mielőtt elkönyvelne egy utolsó szemétládának leesik neki a tantusz. Ha nem, akkor nem és csak megyek az utamra, ha már ilyen nem szándékos szándékosan a tudtomra adta mennyire szeretné azt, ha továbbra is itt maradnék.
- Ami meg a dolgozatot illeti… simán megírtam volna, csak látni akartalak és nem jutott jobb kifogás az eszembe, amivel beállíthatnák ide. De ha ennyire zavar, hogy próbálom áttörni a faladat, mint Miley Cyrus a sajátját a megnyalt kalapáccsal, akkor jobb, ha megyek. – vontam vállat, majd megigazítva a táskám pántját, kiittam az utolsó cseppeket a csészémből és az ajtó felé vettem az irányt. Innen már minden rajta áll, engedi, hogy elmenjek és ezzel elvesztett egy barátot, vagy esetleg megállít? Ej,ej… ez mind csak rajta áll.